Döntő pillanatnál vagyunk, közeledik a budapesti békecsúcs

Döntő pillanatnál vagyunk, közeledik a budapesti békecsúcs



Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn levelet küldött az Európai Unió tagállamainak, ezzel a témával indította szokásos interjúját a miniszterelnök. Ahogy mondta, ő már megírta a válaszlevelet, de még megvárja, hogy egyeztessen róla Bóka János miniszterrel is, amire a tárcavezető külföldi útja miatt még nem volt módja.

“Jó kis levél lett, nemcsak elutasítást, hanem konkrét magyarázatot is tartalmaz” – mondta a kormányfő a levélről, majd hosszan fejtegette, hogy az EU háborúra készül.

“Ursula asszony pénzt kér, össze akar kalapozni 135 millió eurót. De a magyarok pénze a magyaroké, nem adjuk át, elvonva a családtámogatástól vagy a nyugdíjaktól, hogy elküldje Ukrajnába” – mondta azzal, hogy szerinte még az unokáink is fizetnének, ha teljesítenék az uniós kérést. Hozzátette odaszúrva még, ráadásul az ukrajnai korrepciós ügyek miatt nem is tudni, hogyan használnák fel.

Ebbe a közegbe csapott bele az a hír csütörtök késő este, hogy hivatalosan is megerősítették, létezik egy 28 pontos amerikai béketerv. Erről már voltak tárgyalások, döntő pillanatnál vagyunk, elkezd kibontakozni valami, közeledik a budapesti békecsúcs – mondta Orbán.

Ukrajna nem alkalmas az uniós tagságra és elfogadhatatlan, hogy majd akkor fogja teljesíteni a feltételeket, ha felveszik – mondta. Ráadásul akkor háborúban állnánk, hiszen tagállammá válva az EU-n belül lenne – érvelt a miniszterelnök, aki szerint hazánk a “legény a gáton”, álljuk a sarat, hogy kimaradjunk a háborús, illetve a migrációs közös politikából.

Orbán szerint nemcsak a Tisza, hanem a DK is régóta Brüsszel mellett áll, az uniós érdekeket segíti, így amikor szerint ott harcolni az álláspontja mellett, akkor még ráadásul az EU-nál “magukat magyarként definiáló” szereplőkkel is szembetalálják magukat”.

Gazdasági kérdésekre áttérve Orbán azt fejtegette, hogy a teljes foglalkoztatottság továbbra is a cél, és nem a egyének, hanem valójában a családok képezik a rendszer alapját. Olyan gazdaságot szerveztünk, amiket migránsok nélkül tudunk működtetni, nem úgy, mint Nyugat-Európában, ahol betelepítéssel próbálják pótolni a munkaerőt – mondta. Igaz, azt elismerte, hogy vannak külföldi vendégmunkások, de ez szerinte nálunk csak kiegészítés, nem erre épül a gazdaságunk.

A miniszterelnök nem nevezte meg név szerint, de kritizálta Kármán Andrást, a Tisza vezető gazdaságpolitikusát. “Egy bankár, államtitkárom volt másfél évig. Azért váltak el az útjaink, mert nem támogatta, hogy hazaküldjem az IMF-et, és a családtámogatást, mert számokat lát, nem embereket. Lehet így gondolkodni, de ez a baloldal világa” – fogalmazott.

Olvasd tovább itt: hvg.hu