Hollik István: Vérfagyasztó, amit a francia vezérkari főnök mondott

Hollik István: Vérfagyasztó, amit a francia vezérkari főnök mondott



Hollik István: Vérfagyasztó, amit a francia vezérkari főnök mondott

„Ha meg akarjuk védeni a nemzetet el kell fogadnunk, hogy elveszíthetjük gyermekeinket és gazdasági áldozatokat kell vállalnunk. Ha erre nem vagyunk készen, veszélyben vagyunk” – ezt mondta a francia vezérkari főnök. Hollik István Facebook oldalán reagált a mondatokra.

Hollik István: Ki kell maradni ebből
1916, Budapest – Új Köztemető, a „Hősök temetője” (katonai temetkezési helynek, 1903-ban elkülönített parcellák). A háború harmadik évében, a csaknem tízezer katona végső nyughelyénél emelt emlékmű, Körmendi-Frim Jenő szobrászművész és Reiss Zoltán hadnagy, építészmérnök alkotásának avatása, mindenszentek napján
Fotó: Fortepan/Müllner János / Fortepan/Müllner János

„Vérfagyasztó két dolog miatt is. Ezt nem akárki hanem Európa második legnagyobb hatalmának – ami atomhatalom – legfőbb katonája nyilatkozta. Európa abszolút a háborúra készül.

Olyan pszichózisban vannak, ami miatt előbb gondolnak a gyermekek halálba küldésére, mint a békére”

– írta Hollik.

Hollik István: Ki kell maradni ebből az elmebajból

„Képzeljük el ha ebben a sodródásban nem próbálná senki nyomni a féket, Képzeljük el hogy Magyarország Brüsszelből diktált politikát folytat és megindulunk mi is ebben az őrületben. Ez még gondolatban is szörnyű. Nem szabad hagyni hogy így legyen.

Olvasd tovább itt: www.origo.hu