Januárban dönt a Fidesz az egyéni jelöltjeiről

Januárban dönt a Fidesz az egyéni jelöltjeiről


Kubatov Gábor (Fotó: Kubatov Gábor / Facebook)

A Fidesz választmányi elnöksége arról tájékoztatta a közmédiát: az eddigi gyakorlathoz hasonlóan januárban döntenek a jövő évi egyéni képviselőjelöltekről. Az már korábban kiderült, hogy a választókerületek legalább harmadában más jelölttel állhat elő a Fidesz, mint legutóbb. Nem indul egyéniben Lázár János és Hende Csaba sem, többek közt.

Január 10-én lesz a Fidesz következő kongresszusa, jelentette be korábbi Facebook-videójában Kubatov Gábor is. A pártigazgató hozzátette: „2010 óta minden országos választást megnyertünk, pontosan tudjuk, hogy mit kell tenni a hazánkért. A magyarok újra és újra bizalmat szavaztak nekünk.”

Kósa Lajosnál eközben nemrég a HVG érdeklődött arról, megtartják-e a november 22-ére tervezett kongresszust. A politikus erre nemleges választ adott, és hozzátette, tisztújító pedig csak a választás után lesz. A Fidesz eddig kétévente tartott tisztújító kongresszust, a legutóbbit épp 2023 novenberében, a Hungexpón, 1500-1800 résztvevővel. Az október 23-ai békemeneten beszélt arról Farkas Levente szegedi önkormányzati képviselőjelölt, miként arról a Telex beszámolt, hogy novemberben lehet a következő kongresszus. Úgy tűnik tehát, a halasztásról ezt követően született döntés.

Olvasd tovább itt: hang.hu