A baloldali elemző ízekre szedte a Tisza jelöltválasztását

A baloldali elemző ízekre szedte a Tisza jelöltválasztását



A baloldali elemző ízekre szedte a Tisza jelöltválasztását

A Tisza Párt bejelentett jelöltállítása komoly problémákat hordoz, és felveti az antidemokratikusság kérdését is – derül ki az Index elemzői cikksorozatából.

A Tisza Párt több ismert személyt is indít az előválasztáson (például Ruszin-Szendi Romuluszt), de ez a taktika kétélű fegyver lehet (Forrás: YouTube/Hír TV)

A Tisza által kialakított rendszer csupán a választók részleges bevonását valósítja meg” 

– mondta Nagy Attila Tibor politikai elemző, aki szerint a párt eljárása sokkal inkább kontrollált szűrő, mint átlátható, nyitott előválasztás. A kétfordulós voksolás első körében csak a Tisza-szigetek tagjai dönthetnek, a másodikban ugyan bárki szavazhat, de a vétójog mindent felülír.

Öt pont, ami mindent leleplez

1. Antidemokratikus előjel

A párt elnöksége döntötte el, kik legyenek a jelöltek – ez egyértelmű antidemokratikus jel”

– emelte ki az elemző. A három jelöltet minden körzetben előre megszűrték, a választók és a tagság bele sem szólhatott, ki kerülhet fel a listára. Ez szerinte a központosított pártirányítás iskolapéldája

2. Zárt körű első forduló

Az első körben kizárólag a Tisza-szigetek tagjai szavazhatnak – vagyis a párt alapítói köre. Ez azt jelenti, hogy a pártvezetés teljes kontroll alatt tartja a folyamat kezdetét, korlátozva a szélesebb közösség részvételét.

3. Nyitott második kör, mindent felülíró vétójoggal

A második forduló már a teljes választókorú népesség előtt nyitott, de az elnökség vétójoga döntő tényező. Nagy Attila Tibor figyelmeztetett:

Előfordulhat, hogy a választók többségének bizalmát elnyerő jelöltet mégsem engedik indulni.

Ez hitelességi válságot, belső elégedetlenséget és politikai visszaütést eredményezhet.

4. A „sztárjelöltek” bukásának presztízskockázata

Ismert neveket – például Bódis Krisztinát vagy Ruszin-Szendi Romuluszt – nehéz lenne a választókerületi szinten elveszíteni.

Ha saját támogatóikat sem tudják meggyőzni, hogyan győznének országosan?

– tette fel a kérdést az elemző. Szerinte ez az egész pártot érintő presztízsveszteség lenne, így a pártvezetés várhatóan minden eszközt felhasznál majd a kellemetlen helyzetek elkerülésére.

5. Online szavazás külső kontroll nélkül

Az egész voksolás online zajlik, papíralap és helyi szavazatszámlálók nélkül.

A párt elnöksége összesíti az adatokat és maga hitelesíti az eredményeket

– mondta Nagy Attila Tibor, aki szerint így a nyilvánosságnak „bemondásra” kell elfogadnia a számokat. A rendszer manipulálhatósága, illetve az ellenőrzés hiánya szerinte alapjaiban kérdőjelezi meg a folyamat tisztaságát.

Olvasd tovább itt: www.origo.hu