
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a Szijjártó arról számolt be, hogy a rendezési terv hatalmas lehetőség arra, hogy a béke végre visszatérjen Közép-Európába, viszont látni kell, hogy Brüsszel és az európai vezetők nem érdekeltek ennek az elfogadásában.
Szijjártó szerint ennél jobb alkalma már nem lesz Ukrajnának a békekötésre
Nemcsak hogy nem érdekeltek, hanem látszik, hogy máris szívják fel magukat, hogy hogyan gáncsolják el, hogyan aknázzák alá, hogyan lehetetlenítsék el ennek a béketervnek az elfogadását
– mondta. Valamint úgy vélekedett, hogy „az egyetlen elfogadható magatartás az európai politikusoknak részéről az emberiesség és a józan ész szempontjait figyelembe véve az lenne, ha feltétel nélkül, teljes erejükkel támogatnák” az amerikai béketörekvéseit és ezt a 28 pontos tervet.
Szijjártó szerint nem lesz jobb alkalom a békekötésre
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy ennél jobb nem lesz, mert a helyzet minden egyes nappal romlik.
Romlik az eszkalációs veszély szempontjából, romlik Európa biztonsága szempontjából, romlik gazdasági szempontból, romlik humanitárius szempontból és romlik Ukrajna területi integritásának szempontjából is
– sorolta.
Tehát nincs olyan szempont, amely javulna a háború időbeli kiterjedésével. Ukrajna már nagyon sokat veszített a háborúval, Európa is nagyon sokat veszített a háborúra adott brüsszeli válaszokkal, úgyhogy itt az ideje mindennek véget vetni
– folytatta.
Hogyha az európaiak aláássák ezt a békemegállapodást, akkor a helyzet emberiességi és józan észre alapuló szempontok alapján is csak rosszabb lesz. Rosszabb lesz, mert a háború kiterjedésének veszélye ott lesz minden nap, mert még több ember hal meg, még nagyobb lesz a pusztítás, és még inkább ássák alá az európai gazdaságot és az európai biztonsági rendszert
– tette hozzá.
A miniszter végül azt hangsúlyozta, hogy mindenki, aki a békemegállapodás ellen dolgozik, az igazából Európa és Ukrajna ellen is dolgozik.
Mert gondoljunk bele, hogyha 2022 áprilisában nem kényszerítették volna Ukrajnát a további harcra, hanem akkor azt az isztambuli megállapodást aláírták volna, az mennyivel jobb helyzetben került volna aláírásra Ukrajna szempontjából. Minden egyes nap, ami eltelik, az a helyzet romlásával jár, és ennél már csak egy rosszabb megállapodás tud létrejönni. Úgyhogy itt az ideje ezt a megállapodást elfogadni
– összegzett.
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu
