Magyar Péter a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán 2025. július 12-én (Fotó: Magyar Hang/Végh László)
A Tisza országgyűlési képviselői jelöltállításának első fordulója hétfő este sikeresen lezárult. A kétnapos voksoláson a Tisza-szigetek szavazásra jogosult tagjainak jelentős többsége részt vett – olvasható abban a kedd reggeli sajtóközleményben, amelyből kiderül, hogy az ország 103 választókerületében melyik két jelölt jutott tovább a második fordulóba.
Tegnap lezárult a Tisza történelmi és európai szinten is egyedülálló jelöltválasztásának első fordulója, a Tisza közösségét pedig bátor, őszinte és igaz hazafiak képviselik –mondta Magyar Péter. A pártelnök megköszönte annak a 103 embernek is a részvételt, akik nem jutottak tovább a második fordulóba, szerinte ők is értékes tagjai a Tisza közösségének. A továbbjutóknak – akiknek 30 százaléka nő Magyar szerint – pedig gratulált. Mint hozzátette, a hétvégére meglesznek a Tisza képviselőjelöltjei, őket pedig nem füstös szobákban választják ki – hanem becsületes emberek lesznek. „Magyarország legfelkészültebb, legtisztességesebb és leghitelesebb szakmai, társadalmi és emberi közössége sorakozott fel a változás mellé, a közös jövőnk, az emberséges és működő Magyarország megteremtése érdekében” – mondta Magyar.
Mint ismert, a Tisza két körös halasztás után november 17-én kezdte meg a jelöltállítási folyamatot, és minden választókerületben bemutattak három-három potenciális jelöltet. Az első körös szavazás vasárnap reggel indult, ebben a körben a Tisza-aktivisták, a szimpatizánsok és az önkéntesek sorrendet állítottak fel a jelölt-jelöltek között. Ez alapján az első helyre rangsoroltak 3, a második helyen lévők 2, míg a harmadik helyet kapók 1 pontot kaptak. A pontozással véglegesített sorrend első két helyezettje bejutott a második fordulóba. A jelöltállítás második körében már mindenki szavazhat, aki az adott választókörzetben lakcímkártyával rendelkezik. A második kör november 25-27 között zajlik majd (kedd délben kezdődik a szavazás), aminek a végén csak egy jelölt marad, aki – ha a pártvezetés is jóváhagyja az indulását – 2026-ban megmérkőzhet az adott körzet parlamenti mandátumáért. A végeredményt pedig november 30-án jelenti be hivatalosan a Tisza.
A Tisza ismert arcai lényegében mind – így Bódis Kriszta, Bóna Szabolcs, Forsthoffer Ágnes, Nagy Ervin, Rost Andrea, Ruszin-Szendi Romulusz, Radnai Márk, Tarr Zoltán, Tanács Zoltán, Kulcsár Krisztián vagy éppen a jelenlegi fővárosi képviselőik közül Bujdosó Andrea, Porcher Áron és Orbán Árpád – továbbjutottak. Érdemes még kiemelni Hadházy Ákos körzetét, a zuglói központú Budapest 6. választókerületet, ahol Velkey György László, Magyar Péter kabinetfőnöke és Szabó Mátyás fejlesztéspolitikai szakértő folytathatja a második körben.
Íme a lista:
• 01. OEVK: Csőszi Attila, Martus Gyula
• 02. OEVK: Molnár János, Gál Zoltán
• 03. OEVK: Jójárt Erika, Judák Zsolt
• 04. OEVK: Borsos Gábor, Dr. Kovács Gyula
• 05. OEVK: Karsai-Juhász Katalin, Orbán Árpád
• 06. OEVK: Csontos Bence, Dr. Kincse Csongor
BARANYA:
• 01. OEVK: Dr. Ruzsa Diána, Járosi Péter
• 02. OEVK: Pichler Johanna, Dr. Kovács Áron
• 03. OEVK: Rózsahegyi Áron, Makai Márton
• 04. OEVK: Kapronczai Balázs, Helesfai Márk
BÉKÉS:
• 01. OEVK: Bodóczi István, Tatár Gergő
• 02. OEVK: Gombár Dávid, dr. Lesfalvi Balázs
• 03. OEVK: Ráki Zsolt, Pásztor Anett
• 04. OEVK: Ianosné Dr. Gurzó Mária Magdolna, Molnár József
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN:
• 01. OEVK: Juhász Roland, Nádler Miklós
• 02. OEVK: Dr. Czipa András, Thuroczy Tímea
• 03. OEVK: Csák László, Dr. Németh Csilla
• 04. OEVK: Demeter Gábor, Hatala-Orosz Csaba
• 05. OEVK: Gánóczi Gábor, Lontay László
• 06. OEVK: Dr. Bihari Zoltán, Demeter Márk
• 07. OEVK: jelöltállítás később
BUDAPEST:
• 01. OEVK: Dr. Rák Richárd, Tanács Zoltán
• 02. OEVK: Bódis Kriszta, Borsós Gabriella
• 03. OEVK: Magyar Péter
• 04. OEVK: Dr. Koncz Áron, Sólyom Zoltán
• 05. OEVK: Weigand István, Tancsa Balázs
• 06. OEVK: Dr. Szabó Mátyás, Velkey György László
• 07. OEVK: Szabó Antal, Trentin Balázs
• 08. OEVK: Félegyházi Zoltán, Dr. Virágh Gabriella
• 09. OEVK: Dr. Derecskei Zsuzsanna, Dr. Kátai-Németh Vilmos
• 10. OEVK: Kulcsár Krisztián, Paróczi Réka
• 11. OEVK: Boda Nikoletta, Lukács Gábor
• 12. OEVK: Gémesi Roland, Dr. Jakab Zsuzsanna
• 13. OEVK: Horváth Zoltán, Müller Anna
• 14. OEVK: Hanusz Zoltán, Dr. Szabó Alexandra
• 15. OEVK: Holló Szilárd, Porcher Áron
• 16. OEVK: dr. Kiss Máté, Tarr Zoltán
CSONGRÁD-CSANÁD:
• 01. OEVK: Dr. Mágori Krisztina, Dr. Stumpf Péter Bence
• 02. OEVK: Gajda Attila, Gellérfi Zsombor
• 03. OEVK: Bárkányi Bence, Páger Krisztina
• 04. OEVK: Dr. Ferenczi Gábor, Oberholzer Zsófia
FEJÉR:
• 01. OEVK: Csiszár Béla, Dr. Simon Krisztián Márk
• 02. OEVK: Borics Mihály, Grüll Helga
• 03. OEVK: Dr. Bögi Viktória, Fekete László
• 04. OEVK: Csalami-Vörös Csaba, Nagy Ervin
• 05. OEVK: Huszár Sándor Gábor, Nagy Richárd
GYŐR-MOSON-SOPRON:
• 01. OEVK: Dr. Bóka Zsolt, Diószegi Judit
• 02. OEVK: Dr. Nagy Zsanett, Néher András
• 03. OEVK: Bóna Szabolcs, Puskás György
• 04. OEVK: dr. Hallerné dr. Nagy Anikó, Szabó Éva
• 05. OEVK: Dr. Kapolka Judit, Dr. Porpáczy Krisztina
HAJDÚ-BIHAR:
• 01. OEVK: Gál András, Tárkányi Zsolt
• 02. OEVK: Pásztor Zoltán, Tompa Enikő
• 03. OEVK: Csák László, Kaprinyák Tibor
• 04. OEVK: Kovács Petra Judit, Kozma Éva
• 05. OEVK: Kovács Attila Zoltán, Dr. Ruszin-Szendi Romulusz
• 06. OEVK: Göröghné Bocskai Éva, Dr. Sós Csaba
HEVES:
• 01. OEVK: dr. Bódis Péter, Bányainé Micski Marianna
• 02. OEVK: Kiss János, Piricsi Ádám
• 03. OEVK: Dr. Juhász Áron, Turcsányi Rita
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK:
• 01. OEVK: Rost Andrea, Albelné dr. Hoksári Éva
• 02. OEVK: Dr. Farády Zoltán, Halmai Ferenc Tibor
• 03. OEVK: Hidi János, Kovács Hunor Krisztián
• 04. OEVK: Árvai Ádám, Dr. Farkas Csongor
KOMÁROM-ESZTERGOM:
• 01. OEVK: Herendi Szabolcs, dr. Sopov Ildikó Éva
• 02. OEVK: Radnai Márki, Németh Norbert
• 03. OEVK: Dr. Árvay Nikolett, Haris Gábor
NÓGRÁD:
• 01. OEVK: Kovács Tamás, Szafkó Zoltán
• 02. OEVK: Dr. Balla Gergely Tibor,, Molnár Zoltán
PEST:
• 01. OEVK: Jelencsik József, Nagy József Attila,
• 02. OEVK: Pósfai Gábor, Számadó Éva
• 03. OEVK: Bujdosó Andrea Anna, dr. Sasi-Nagy Edit
• 04. OEVK: Kiss Gergely, Tóthmajor Balázs
• 05. OEVK: dr. Miskolczi Orsolya, Ujfalussy Péter
• 06. OEVK: László Endre Márton, Tóth Andrea
• 07. OEVK: Szilágyi Ferenc, Trompler Ildikó
• 08. OEVK: Balajti István, Dominus Péter
• 09. OEVK: Dr. Bilisics Zita, Kopcsándy Anna
• 10. OEVK: Kemény Péter, Perticsné Kácsor Andrea
• 11. OEVK: Dudich Ákos, Szimon Renáta
• 12. OEVK: Boda Tímea, Polgár György
• 13. OEVK: Dr. Gimes Gábor, Hende Máté
• 14. OEVK: Muhari Gergely, Trepákné Kiss Vivien
SOMOGY:
• 01. OEVK: Kertész Zoltán, dr. Lőrincz Viktória
• 02. OEVK: Benke József, Harkály Gyula
• 03. OEVK: Bakos Csaba Attila, Sudár Péter
• 04. OEVK: Csatári Ernő, Plóth Judit
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG:
• 01. OEVK: jelöltállítás később
• 02. OEVK: Balogh Mihály, Szakács Péter Lajos
• 03. OEVK: Dicső Viktória, Ölbey Attila
• 04. OEVK: Dr. Simon Zsuzsanna, Varga-Oláh Nóra
• 05. OEVK: Dr. Bugya László, Kücsön Miklós
• 06. OEVK: Dr. Barna-Szabó Tímea, Kiss András
TOLNA:
• 01. OEVK: Baloghné Gaál Zsófia, dr. Sárosi József
• 02. OEVK: Dr. Szijjártó Gábor, Dr. Gulyás Eszter
• 03. OEVK: Cseh Tamás, Szaka Gyula
VAS:
• 01. OEVK: Rápli Róbert, Leinerné dr. Zsálek Judit
• 02. OEVK: Németh Martin, Strompová Viktória
• 03. OEVK: Horváth Nándor Zsolt, Szabó László
VESZPRÉM:
• 01. OEVK: Dr. Gáspár Levente, Dr. Lakatos Antal
• 02. OEVK: Forsthoffer Ágnes, Kovács György
• 03. OEVK: Dr Balatincz Péter, Kovács Mihály
• 04. OEVK: Holczer Gábor, Ujvári Szilvia
ZALA:
• 01. OEVK: Dr. Nagy Márta, Horváth Dávid
• 02. OEVK: Fatér Balázs István, Varga Balázs
• 03. OEVK: Horváth Andor, Lovkó Csaba
Olvasd tovább itt: hang.hu
