A kormány be akarja tiltani a drogok emlegetését egyes művekben

A kormány be akarja tiltani a drogok emlegetését egyes művekben


Szirmai Marcell, vagyis Pogány Induló (Forrás: Youtube)

Be akarja tiltani a Fidesz-kormány a drogok emlegetését egyes művekben – erről Pintér Sándor beszélt kedden a Parlamentben, a Kulturális Bizottság meghallgatásán. Ennél többet nem mondott, így egyelőre nem tudni, milyen fokú és jellegű cenzúrát tervezget ezúttal a hatalom.

Azt viszont tudni, hogy az elmúlt hónapokban kampányt indítottak a kábítószert emlegető zenei előadókkal szemben, a drogok népszerűsítésével vádolva őket. Ennek a kampánynak a motorja Horváth László (a Facebookon csak Horváth Laci) drogügyi kormánybiztos. Betámadta például Pogány Indulót is, úgy fogalmazva: a jól fizető showbiznisz része a tudatos drogpromóció. „Hiába próbáltuk, az értelmes szó nem volt elég. Lépni kell, ezt nem hagyhatjuk ennyiben. És lépni is fogunk” – mondta.

A belügyminiszter most azt fejtegette a bizottsági meghallgatáson: „A reklámozásra is kitérünk. Hamarosan új törvény fog vagy jogszabály megjelenni a reklámozás különféle szintjére, hogy tiltani, sőt bizonyos művekben való megjelenését is tiltani fogjuk, egyelőre nem a Büntető Törvénykönyv keretei között, más elképzelésünk van, hamarosan tudomást szereznek róla.”

Olvasd tovább itt: hang.hu