
Kucsera Gábor háromgyermekes apaként nagyon fontosnak tartja a drog elleni harcot. A Drogellenes DPK oszlopos alapítótagja, járja az országot saját történetével, és teljes mértékben kiáll a kormány új intézkedésével. Szerinte a drogtörvény szigorítása már régóta esedékes volt, hiszen sokat segít az elveszett fiataloknak. Kucsera Gábor a Borsnak nyilatkozott.
Kucsera Gábor gyerekei és felesége miatt úgy döntött, hátrahagyja káros szokásait. Teljes mellszélességgel kiáll a drogtörvény szigorítása mellett. (Fotó: Bors)
Kucsera Gábor őszintén megvallja, hogy saját tapasztalata van a drogok fájdalmas következményeiről. Azonban ezt jó célra fordítja, hiszen így tud beszélni arról az útról, amelyet megtapasztalt, sőt, ezt kötelességének érzi. Hiszen az elmondása szerint nem vezet máshová, csak a teljes összeomlás felé.
Kucsera Gábor a drogtörvény szigorítása mellett áll
„Az ember, amikor benne van ebben a helyzetben, akkor ágál és ellene van a dolgoknak, azt érzi, hogy üldöztetés van. Amikor leteszi a szert és hátrébb áll, viszont látja a teljes képet, és rájön, hogy ez nem egy normális állapot, nem egy normális életvitel” – vallotta meg őszintén a sportoló, aki ma már egészen más életet él. Mint mondta:
Ahhoz, hogy az ember jól érezze magát, nem kell drogot használnia. Főként most már háromgyerekes apaként azt tapasztalom, hogy szükség van rám, óvnom, védenem kell őket minden áron a negatív dolgoktól
– mondta el.
Már a 12-13 éves korosztályban is probléma a drog
Rámutatott arra is, hogy a drogprobléma ma már sokkal fiatalabban éri el a gyerekeket: „Amit mi kipróbáltunk huszonévesen, azt ma már 13–14 éves gyerekek tolják. A herbál és a többi dizájner drog is nagyon terjed, sajnos, ami azonnal nagyfokú függőséget okoz” –magyarázta.
Kucsera szerint az énekesek és rapperek is nagy felelősséget viselnek, hiszen a fiatalok szinte vallásos rajongással követik őket:
A lázadó fiatalságot ezekkel a zenékkel tudják behúzni. Jó néhány dal refrénjében szó van a drogokról és a nők tárgyiasításáról , ami elég kemény. Ha problémaként hívja fel a figyelmet a szöveg, az rendben van, de ha arra ösztönzi a társadalmat, hogy tépjen be, meg szívjon, az nagyon nem ok. Szerintem ez egyáltalán nem helyes
– szögezte le.
Olvasd tovább itt: ripost.hu
