Nem szabad a rendőrállam elemeit erősíteni a gyerekvédelem álcája mögé bújva

Nem szabad a rendőrállam elemeit erősíteni a gyerekvédelem álcája mögé bújva



Szerdán szavaz az Európai Parlament (EP) arról az állásfoglalásról, amely a kiskorúak online védelméről szól – írta a Telex. Az egyik elfogadott, több néppárti képviselő által is aláírt módosító javaslat szerint 16 év alatt szülői hozzájárulással lehetne hozzáférni a közösségi oldalakhoz, de csak 13 év alatt tiltanák teljesen a hozzáférést. Jogi következményeket nem említenek a szövegben.

Dávid Dóra, a Tisza Párt EP-képviselője, a szöveg egyik felelőse azt mondta, a kor ellenőrzése a végső javaslat szerint kötelező lesz, de ennek módjának kialakításához csak az alapelveket határozzák meg. „Hagyjunk teret az innovációnak” szigorú szabályok mellett, biztosítsák a személyiségi jogokat – fogalmazott.

Az állásfoglalás felszólítja a tagállami hatóságokat és az Európai Bizottságot, hogy foglalkozzanak a túlzott képernyőidővel. A szülőket szakértőkkel kidolgozott ajánlások segítenék, hogy mi lehet a gyerekeknek még egészséges vagy hasznos a koruknak megfelelően. Fontos elismerni a szülők felelősségét, de nem akarnak mindent rájuk tolni, mert „tehetetlennek érzik magukat, ez Dávid és Góliát harca”.

„Nagyon fontos a gyerekvédelem, de az is, hogy az álcája mögé bújva ne erősítsük a rendőrállam elemeit” – mondta Dávid Dóra. A korhatár meghatározásánál a szemük előtt lebegett az is, hogy a teljes tiltást ki is lehet játszani, ráadásul eltereli a figyelmet arról, ami igazán fontos: hogy biztonságossá tegyék a teret és megtanulják biztonságosan használni ezeket az eszközöket.

Olvasd tovább itt: hvg.hu