Szerdán ismét ülésezett a Fővárosi Közgyűlés. Amellett, hogy a többség nem támogatta Tüttő Kata főpolgármester-helyettesi kinevezését, más döntések is születtek. Elfogadták például a Sziget Fesztivál következő tíz évre szóló közterület-használati megállapodását, a Magyar Hang szerint a Tisza Párt javaslatait is elfogadták.
Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője kedden még arról írt Facebook-oldalán, hogy Karácsony Gergely hétvégi előterjesztésében szereplő feltételek nem egészen azok, amelyekre számítani lehetett, és azok nem adnak elég biztosítékot sem a Fővárosnak, sem a fesztivál biztonságos megrendezéséhez. „Ezért a TISZA módosító javaslatot nyújtott be a szerdai Fővárosi Közgyűlésre, hogy helyreálljon az egyensúly a felelős gazdálkodás és a kulturális értékmegőrzés között – amit az előterjesztés jelenlegi formája nem garantál” – tette hozzá.
A Szigethez hasonlóan az ülés zárt részén egyeztettek a Bubi 3.0-val kapcsolatos közbeszerzésről. Ez állítólag heves vitát váltott ki, de a Magyar Hang szerint a képviselők megszavazták a közbeszerzés lezárását és nyertest hirdettek.
Átment Vitézy Dávid azon javaslata is, amely szerint felül kell vizsgálni az eddigi forgalmi rendet és a kerékpársávokat az Üllői úton, a támogatók között volt többek között Karácsony Gergely is. „Furcsa koalíció alakult ki” – jegyezte meg Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője.
Vitézy Dávid szerint javaslatának célja az, hogy úgy támogassák a fenntartható közlekedési módokat, hogy valódi, érdemi előnyt adjanak a buszoknak. „Az Üllői úton kialakult helyzet tarthatatlan: a torlódások állandósultak, a buszok gyakran 15–20 percet is vesztegelnek, a reptéri 100E expressz csúcsidőben megbízhatatlanná vált, és még a hamarosan induló, Kálvin térig meghosszabbított 223E járat menetrendje is veszélybe került” – írta Facebook-posztjában.
Hozzátette, megkérték a BKK-t, hogy az érintett civil szervezetek bevonásával vizsgálja felül a jelenlegi rendszert, és dolgozzák ki azt az új forgalmi modellt, amely garantálja: a legalább egy irányban biztos buszelőnyt a torlódó szakaszokon, a kétirányú, elválasztott kerékpársávok fenntartását, de kisebb helyigénnyel, a parkolóhelyek szükségességének felülvizsgálatát a torlódó szakaszokon, a forgalom jobb, kiszámíthatóbb lefolyását, a kevéssé esztétikus zöld karók cseréjét más megoldással, és a 2026-os költségvetésben a szükséges források elkülönítését.
A szerdai gyűlésen emellett a képviselők egyhangúlag támogatták a Havasi Zoltán és Gulyás Gergely Kristóf, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának tagjai által jegyzett, Vitézy Dávid módosító indítványával kiegészült javaslatot a Petőfi hídról. A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében a soron következő ülésen a városvezetésnek be kell számolnia a Petőfi híd aktuális műszaki állapotáról, illetve a tervezett rekonstrukció költségvonzatáról.
A Fővárosi Közgyűlés mostani ülésén egyúttal módosította a fővárosi lakásrezsi-támogatásról szóló rendeletet, vagyis a Karácsony Gergely főpolgármester jegyezte eredeti javaslatot a támogató szavazatok nyomán felülírta a Radics Béla, a Fidesz-KDNP képviselője által benyújtott módosító indítvány.
A január elsejétől hatályba lépő módosítás értelmében azok az igénylők jogosultak a fővárosi lakásrezsi-támogatási rendszer keretei között működő díjtámogatásra, akik öregségi nyugdíjának, illetve nyugdíjszerű ellátásának a havonta folyósított összege nem haladja meg – a korábbi 220 ezer helyett – a 230 ezer forintot, és ezen belül két díjtámogatásra jogosultak azok, akik ellátásának a havonta folyósított összege nem haladja meg – a korábbi 130 ezer helyett – a 140 ezer forintot, írja az MTI.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
