
Alekszandar Vucsics elnök úrral ma együtt vehetem át ezt a díjat. Ez nekem megtiszteltetés. Ahogy hallhatták, 2010-ben találkoztunk először, az a kiegészítés itt szükséges, hogy akkor mind a ketten ellenzékben voltunk. Ebből mindenki levonhatja a megfelelő következtetéseket – fogalmazott Orbán Viktor a Pásztor István-díj ünnepélyes átadóján, Szabadkán.
Orbán Viktor Szerbiában: a történelem ritkán kínál ennyire jó esélyt két népnek Fotó: Képernyőfotó
Pásztor Istvánról, a VMSZ egykori elnökéről szólva azt mondta: a munkája örök érvényű, ő nem pusztán élt a történelemben, hanem alakította azt. Pásztor István összekötötte a szerbeket a magyarokkal, és egyesítette a vajdaságiakat az anyaországiakkal. Nem erővel, bár annak sem volt híján, nem harsány politikával– bár tudott hangosan is beszélni –, hanem kitartó, bátor, olykor makacs, alföldi szívóssággal. Hozzátette: egyikük sem tett annyit a szerb-magyar kapcsolatokért, mint ő. Irányt mutatott, hidat épített.
Orbán Viktor: a szerbek és magyarok ma már nem csak egymás mellett élnek
Orbán Viktor megköszönte Pásztor István fiának, Pásztor Bálintnak, hogy nem hagyta szétesni, amit az édesapja felépített.
Orbán Viktor azt mondta, ellenzékben, mikor már érezték hogy kormányra kerülnek, elment Kínába, elment az oroszokhoz, majd találkozott a szerbekkel, mert úgy érezte, ezen a jövőn dolgozni kell.
„Amikor először találkoztunk még ellenzékben, akkor egyikünk sem tudhatta, hogy egyszer majd itt állunk, és egy olyan közös munkát ünnepelünk, amely példát mutat Európának és a balkáni térségnek egyaránt. Szerbek és magyarok a történelmünk során nem voltunk olyan jóban, olyan jó kapcsolatban, mint ma vagyunk. Ez olyan tény, amit mára senki sem vitathat el. Sok munka van ebben. Aki részt vett ebben a munkában, mindenkinek köszönöm az erőfeszítését. Együttműködésünk erős, gazdasági kapcsolataink példaértékűek. A két nép ma nem egymás mellett él, hanem egymással” – fogalmazott.
Nagy változások
Orbán Viktor azt mondta: olyan változásokat élünk át ma a világban, amely felértékeli a szerb-magyar kapcsolatokat. A régi világ, amelyben eddig éltünk, a szemünk láttára hullik szét. Ázsia felemelkedésén túl arról is szó van, hogy Európa nyugati fele épp a mostani napokban veszíti el maradék befolyását. Az amerikaiak és az oroszok tárgyalnak a jövőről, a brüsszeliek pedig az előszobában várakoznak, és a kulcslyukon át kukucskálnak. Hozzátette: mi nem akarjuk feladni önmagunkat, és nem akarunk eltűnni a térképről. Külön-külön azonban nem vagyunk elég erősek.
Ha együttműködünk, összefogunk, segítjük egymást, és kiállunk egymás mellett a külföldről szervezett politikai destabilizációs kísérletekkel szemben, akkor egy szebb világban találjuk majd magunkat
– fogalmazott. Hozzátette: a történelem ritkán kínál ennyire jó esélyt két népnek. Mi most kaptunk egyet. Azt mondta, ha jól cselekednek, az utódaink még 100 év múlva is át fogják adni a Pásztor Istvánról elnevezett díjat.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
