V4 államfői csúcstalálkozót hívott össze Sulyok Tamás köztársasági elnök

V4 államfői csúcstalálkozót hívott össze Sulyok Tamás köztársasági elnök



A szervezet soros elnökségét adó Magyarország a következő héten szerdán Esztergomban látja vendégül a visegrádi együttműködés államfőit.

Magyarország folyamatosan és következetesen kiáll a V4 országainak szoros összefogása mellett, amely a térség stabilitásának, biztonságának és erősödésének alapja – írta az államfő.

A magyar elnökség „Versenyképes Visegrád” mottója is kifejezi, hogy Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország összehangolt együttműködése megkerülhetetlen Közép-Európa gazdasági erősödéséhez, növekedéséhez, valamint a jelenkor kihívásainak hatékony kezeléséhez.

 

– emelte ki a köztársasági elnök.

 

A visegrádi együttműködés 1991-ben, a XIV. századi visegrádi királytalálkozó hagyományát megidézve jött létre azzal a céllal, hogy a régió országai közös értékeik alapján és egymást erősítve képviseljék érdekeiket a nemzetközi térben.

 

 

Olvasd tovább itt: pestisracok.hu