
A nyíregyházi Háborúellenes Gyűlés egyik legmeghatóbb pillanata kétségtelenül az volt, amikor Nyerges Attila és Radics Gigi együtt adták elő a Nélküled című dalt, amely mára az összetartozás és a nemzeti egység jelképévé vált. A gyűlésen az Ismerős Arcok frontembere a Varga Attilának adott rövid interjújában a dal különleges erejéről és a közönséggel való kapcsolatáról beszélt.
A Digitális Polgári Körök nyíregyházi Háborúellenes Gyűlésének záróprodukcióját Nyerges Attila, az Ismerős Arcok frontembere és Radics Gigi közös előadása tette emlékezetessé. Nyerges Attila a Varga Attilával készült interjúban elmondta, hogy a Nélküled című dal mindenhol ugyanazzal a szeretettel találkozik, ahol magyar emberek élnek
Fotó: Hegedüs Róbert / MTI Fotószerkesztőség
Nyerges Attila: A Nélküled egy olyan közös érzelmi tapasztalat lett, amely generációkat köt össze
A Nélküleddel jöttünk, de ami a különlegességét adja, az az, hogy az ország egyik legjobb énekesnőjével adhatjuk elő Ildivel, hála a Jóistennek”
– mondta Nyerges Attila, utalva Radics Gigire, akivel közösen léptek színpadra a nagyszabású esemény végén.
A magyar lelátók himnusza, a Nélküled Radics Gigi és Nyerges Attila előadásában a nyíregyházi háborúellenes gyűlésen. 🇭🇺🇭🇺🇭🇺 pic.twitter.com/HKnABRHGhN
— HírTV (@hirtv) November 29, 2025
Az énekes szerint a dal üzenete minden magyar ember szívében otthonra talált, függetlenül attól, hogy az ország mely pontján vagy akár a határon túl csendül fel.
Az a jó ebben a dalban, hogy a Kárpát-medencében bármerre megyek, ugyanolyan szeretettel fogadják. Az, hogy én ezt itt adhatom elő, megtiszteltetés nekem és a zenekar részére is”
– mondta a zenész
Nyerges Attila azt is elmondta, hogy a Nélküled mára sokkal több, mint a koncertrepertoár része, mert ez a dal mára már egy olyan közös érzelmi tapasztalat lett, amely generációkat köt össze.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
