Kutya idők (Fotó: Magyar Hang/Tompos Ádám)
Szigethalmon januártól évi hatezer forint ebrendészeti hozzájárulást kell fizetniük a kutyatulajdonosoknak. A veszélyes kutyák után pedig 20 ezer forint lesz az adó – írta meg a Blikk. Mentességet élveznek majd az adó befizetése alól azok a gazdák, akiknek az állata ivartalanított, illetve szintén nem kell fizetni a magyar fajták után, teszi hozzá a lap.
A polgármester szerint az ebadó célja, hogy fedezzék a kóbor- vagy a gazdáiktól elkobzott kutyák befogásának, ellátásának költségét. A fennmaradó összegből pedig más állatvédelmi célokra költenek majd, például támogatást nyújtanak azoknak, akik szeretnék ivartalanítani a kutyájukat, de nem engedhetik meg maguknak.
Az Index korábban a Tisza Párt „kiszivárgott gazdaságpolitikai tervei” közt említette a 18 ezer forintos kutya- és macskaadót. A dokumentum tartalmát a Tisza tagadja. A Magyar Hang pedig korábban felhívta rá a figyelmet, hogy az ebadót a Tisza be sem tudja vezetni, azt ugyanis már korábban bevezette a Fidesz. A kisállatok adóztatását már az állatvédelmi törvény 2012-es módosítása lehetővé tette az önkormányzatok számára. Tehát az egyes települések akkor adóztatnak ezzel, ha akarnak. Ebadó van például Somogyhatvanon, Piliscsabán, Tóalmáson, Egyeken, Enyingen és Nagykanizsán is.
Olvasd tovább itt: hang.hu
