
Hankó Balázs felidézte, hogy az elmúlt évben a magyar uniós elnökség nyomán elfogadott Budapesti nyilatkozat éppen azt tartalmazza, hogy Magyarország és a magyar a kormány elkötelezett Európa és az Európai Unió versenyképessége mellett.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter (Fotó: Bartos Gyula)Lemaradóban az Európai Unió
Európában versenyképességi fordulatra van szükség. Ezt a fordulatot segíti az EIT, amely immár 10 milliárd euró befektetésével 10 ezer európai startup megvalósítását segítette elő. Ezek a vállalkozások pedig mintegy 2450 új terméket és szolgáltatást hoztak Európa piacaira és az Európai Unión kívüli piacokra
– mondta Hankó Balázs. A politikus emlékeztetett arra, hogy jelenleg a világ 50 legfejlettebb technológiai cége közül csupán 4 működik az Európai Unióban, ami sürgetővé teszi a versenyképességi fordulat megvalósítását. Hangsúlyozta, hogy az EIT jelentős mértékben hozzájárul Magyarország versenyképességének a javításához is.
Példaként említette, hogy miközben 2019-ben még csak 35 magyar startup jutott összesen 300 ezer euró támogatáshoz az intézet révén, addig 2021 és 2024 között már 200 magyar stratup vehetett igénybe összesen 24 millió eurónyi támogatást.
Martin Kern a dokumentum aláírását követő sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy a minisztérium és az EIT megújított megállapodása új szintre emeli a felek 2019 óta tartó együttműködését. Ez illeszkedik abba a folyamatba, amelynek keretében az EIT 2008 óta erősíti Európa innovációs teljesítményét az üzleti, kutatási és oktatási szereplők összekapcsolásával, és a páneurópai innovációs partnerségek révén jelentősen hozzájárult a kontinens versenyképességéhez.
Martin Kern kiemelte a Turbine AI biotechnológiai vállalatot; a cég mára nemzetközi sikertörténetté vált innovációja mesterséges intelligenciával modellezi az emberi sejtek működését.
Ezeknek a szimulációknak a segítségével olyan kezelések fejlesztéséhez járul hozzá, amelyek például a rák vagy más súlyos betegségek gyógyítását támogathatják
– magyarázta. A program keretében a cég nemcsak pénzügyi segítséget kapott, hanem coachingot, stratégiai iránymutatást, értékteremtési tanácsadást, valamint támogatást a növekedéshez és a befektetések megszerzéséhez.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
