
Az október 23-i erődemonstrációk után a november a közös valóságunk totális megsemmisüléséről és párhuzamos, alternatív univerzumokra bomlásáról szólt a magyar politikában. A Fidesz a szokásos háborús riogatás mellett egymilliárd decibeles hangerővel csapott bele a Tisza állítólagos (amúgy a párt valódi programjával nulla átfedést mutató) népnyúzó adóterveinek promózásába, és mellé még belefért Orbán világpolitikai szuperhősimidzsének polírozása is, a Trump- és a Putyin-találkozóval megtámogatva. Mindez nagyjából a kutya- és macskaadón kórusban felháborodó fideszeseknél érte el a lokális csúcspontot, de annyira, hogy ezen a ponton muszáj egyenesen Philosoraptorhoz fordulnunk szakkommentárért:
A Tisza defenzívába szorult, viszont a képviselőjelöltjeik bemutatásával valamennyire sikerült visszavenniük a napirendet, plusz vagy száz új figurát odatenni Magyar Péter eddigi, jóindulattal fél tucatnyi ismertebb arcból álló csapata mellé. Hogy ők hogyan fognak muzsikálni a közösségi médiában, az a következő hónapok egyik nagy lájkbajnokságos kérdése (vannak ígéretes karakterek a nyíregyházi állatkert-igazgatótól a csepeli Daredevilig).
Lássuk, mindez hogyan csapódott le a Facebook kommunikációs csataterén novemberben! Ennyi reakciót gyűjtöttek a hónapban a politikusaink a közösségi oldalon:
Reakciók számaPosztok számakövetők1.Magyar Péter5 997 000153≡715 0002.Orbán Viktor4 358 000245≡1 463 0003.Márki-Zay Péter1 295 000214▲256 0004.Szijjártó Péter1 213 000155▲478 0005.Jakab Péter1 164 000152▼479 0006.Hadházy Ákos1 038 00099▼357 0007.Lázár János955 000169▼188 0008.Kocsis Máté745 000195▲167 0009.Fekete-Győr András731 00030▼142 00010.Ruszin-Szendi Romulusz659 00072▲110 00011.Orbán Balázs624 000275▲94 00012.Dúró Dóra574 000212●380 00013.Varga Ferenc567 000197≡56 00014.Jámbor András566 000141▼▼125 00015.Menczer Tamás559 000241▼102 000
(Jelmagyarázat: ≡ – múlt hónap óta nem változott a helyezése; ▲ – előrelépett a listán; ▲▲ – legalább öt helyet előrelépett; ▼ – visszaesett; ▼▼ – legalább öt helyet visszaesett; ● – új belépő a listán)
Az egy posztra átlagosan jutó reakciók toplistáján a megszokott arcok tűnnek fel, Nagy Ervin az egyetlen új belépő, akit mostantól, a képviselőjelöltté választásától tekintünk politikusnak, és a lájkbajnokság indulójának.
Posztonkénti átlagreakció1.Magyar Péter39 200≡2.Fekete-Győr András24 400≡3.Orbán Viktor17 790▲4.Kálmán Olga14 040▼5.Hadházy Ákos10 480≡6.Nagy Ervin9690●7.Ruszin-Szendi Romulusz9150▼8.Szijjártó Péter7830▲9.Jakab Péter7660▼10.Szabó Tímea7570▼
A Fidesz és a Tisza központi Facebook-oldalainak külön versenyében nagyjából a szokásos eredmény látszik:
Reakciók számaPosztok számaPosztonkénti átlag1.Fidesz2 616 00084630902.TISZA775 0001684610
Végül jöjjenek a Magyar–Orbán rangadó mellett a magyar politikai hadszíntér további érdekesebb párharcai:
Takács Péter nagyon szoros versenyben verte Kulja Andrást (158 vs. 157 ezer reakció), de mind a ketten nagyon messze voltak az élmezőnytől, a 33-34. helyen.Ruszin-Szendi Romulusz újabb kiütéses győzelmet aratott Szalay-Bobrovniczky Kristóf felett (659 ezer vs. 79 ezer).Márki-Zay Péter simán lenyomta Lázár Jánost (1,295 millió vs. 955 ezer).A budapesti hármas rangadón pedig megint Karácsony, Szentkirályi, Vitézy lett a befutó (442 ezer, 301 ezer, 270 ezer).Hirdetés nélkül mit érek én?
A Facebook politikai hirdetések nélküli időszámításának második hónapját zártuk le most, és augusztus-szeptemberhez képest (amikor a Fidesz és környéke még százmilliós nagyságrendben szórta a pénzt szponzorált posztokra) továbbra sem látszik különösebb változás a lájkbajnokság eredményeiben, a toplistán ugyanazok a nevek, és nagyságrendileg hasonlók a számok. Mi lehet ennek az oka? Először is az, hogy a fideszes politikusok elég durván felpörgették a posztolást, korábban ritkaság volt, ha valaki havi 200 poszt közelébe ment, most viszont már standardnak számítanak a bőven 200 fölötti számok. De bármennyire is csapágyasra hajtották a biciklit, megint nem sikerült Magyar Pétert megszorítaniuk – bár az igaz, hogy ahogyan a közvélemény-kutatásokban, úgy itt is kicsit közelebb került hozzá Orbán.
Másodszor (és valószínűleg ez a fontosabb indok) a facebookos hirdetésekre költött milliárdoknak nem az volt a fő céljuk, hogy a fideszes politikusok követőtáborát növeljék, vagy hogy ezen a táboron belül több emberhez juttassák el a posztokat, hanem az, hogy mindenhol a fideszes üzenetek jöjjenek szembe, mint az utcákon az óriásplakát-erdőkön, elbújni se lehessen előlük. Ennek a megszűnése pedig nem jelenik meg a politikusok posztjain a lájkok csökkenésében. (A harmadik megoldás az, hogy ha hirdetés nélkül is ugyanazok az eredmények jönnek, tök fölöslegesen égették el korábban azt a rongyos 18 milliárd forintot, de ebbe belegondolni is rossz.)
Dukász Magor, a Fidesz egyik közösségi médiás boszorkánymestere azt tanította a Harcosok Klubja tagjainak, hogy a Facebookon most a reelvideókat kell erőltetni, mert azt szereti az algoritmus. Bár a tapasztalataink azt mutatják, hogy a Fidesz online harcosaihoz nagy átlagban egyelőre inkább a Spar önkiszolgáló kasszájának kezelése passzol digitális kihívásként, mint a videós influenszerkedés optimalizálása, a politikusok láthatóan megfogadták a tanácsot. Orbán stábja például 135 darab videós poszttal hozta le a novembert, de száz fölött termelt Kocsis, Szijjártó, Menczer, Szentkirályi Alexandra, sőt még Hankó Balázs is. A top 10 fideszes több mint ezer videós posztot hozott össze összesen, gyakorlatilag egy digitális polgári Netflixszé változtatva a Facebookot.
Még néhány random tanulság és észrevételSzijjártó Péter óriási visszatérésben van, most először ért havi egymillió lájk fölé, és nagyjából másfél év bukdácsolás után újra a dobogó közelébe (ahol korábban, 2022–23-ban gyakorlatilag bérelt helye volt).Menczer Tamás viszont majdnem kiesett a top 15-ből, ahol tavaly április óta stabil szereplő. Őt mintha egyre inkább kivonná a Fidesz a kampányból. Emlékszünk még arra, hogy a legendás „Vége van kicsi!” ordítozás után hogyan ígérgette Magyar Péternek az újabb személyes találkozót? Na, az például pont egy éve nem jön össze neki.Jakab Péter lassan, de biztosan válik a saját paródiájává, novemberben már 24 (!) posztja volt, ahol olyan szintű kérdésekben lehetett lájkokkal szavazni, hogy a kormány űrállomást építsen vagy normális utakat, illetve hogy az 1 gramm kokainnal elkapott ByeAlex után tartsanak-e a rendőrök házkutatást Deutsch Tamásnál is.Magyar Péter elérte a 700 ezer követőt, ami kevesebb mint két év alatt abszolút megsüvegelendő teljesítmény.Októberhez képest a mezőny többsége rontott az eredményén (nem csoda, az október 23-a körüli őrület számait elég nehéz reprodukálni), a top 15 összeredménye 23,8 millióról 21,6 millió lájkra csökkent. Sebaj, jön a karácsonyi cukiskodás szezonja, ami minden bizonnyal újra a robbanás határáig fűti fel a lájkgenerátorok kazánjait.A hónap posztjai
Ezt a kategóriát magabiztosan szokta uralni Magyar Péter, és ez most sincs másképp, ötből négy helyezés az övé a hónap legnagyobbat futó posztjainak toplistáján, az első helyezett ráadásul a hónap utolsó napján született, szóval nem is volt ideje teljesen kifutnia magát, mire leintettük a versenyt. Érdekesség, hogy Orbán hét, moszkvai útról beszámoló posztja mellett Lázár ért be ezzel a témával a toplistára, ráadásul úgy, hogy a videójának főszereplője egyértelműen Orbán, ő maga csak két villanásra tűnik fel benne. Nem igazán látszik magyarázat arra, hogy miért pont ez a videó lett virális a sok hasonló közül (2,2 millió megtekintés), úgy tűnik, egyszerűen ezt dobta a gép.
Magyar Péter megvédi a Fidesz által betámadott nyíregyházi állatkert-igazgató Gajdos Lászlót – 101 ezer reakcióLázár János rövid összefoglaló videója a moszkvai tárgyalásokról – 97 ezerMagyar Péter az országjárásán Sükösdre ér, ahol tamburazenekar fogadja – 95 ezerMagyar Péternek egy kislány egy karkötőt ajándékoz – 89 ezerMagyar Péter Székesfehérvár felé félúton defektet kap, és kereket cserél – 84 ezerA legtöbb komment
Ez a verseny a fideszeseknek szokott hazai pálya lenni, de most felborult a papírforma, aminek szép illusztrációja, hogy Kálmán Olga több kommentet hozott ki ugyanabból az Orbán-fotóból, mint maga Orbán.
Magyar Péter és a Tisza képviselőjelöltjeit bemutató monstre négyórás élő műsor – 9600 kommentMagyar Péter országjárásáról a győri gyűlés közvetítése – 9500Kálmán Olga arra kéri a kommentelőket, hogy adjanak címet a fotónak, amin Orbánék a Washingtonba tartó repülőn pózolnak – 8500Orbán ugyanezzel a fotóval – 7500Kocsis Máté kijelenti, hogy „a gyűlöletkultúrát a gátlástalan, kétszínű, önimádó Magyar Péter honosította meg.” (a kommentelők nagy többsége ezzel nem ért egyet) – 7200A legtöbb megosztás
Hogy milyen eszeveszett tempóban cserélgeti a Fidesz a Tisza ellen bevetett kampány-atombombákat, arra a legjobb példa, hogy a legtöbb megosztást termelt posztok novemberi toplistáját Magyar Péter reagálása vezeti a Tisza app botrányáról. Emlékszik még arra az ügyre valaki? Személyes adatok, „ukrán szál”, térképek, dereng valami? Nem csoda, ha nem, rettentő rég volt: bő három hete. Ebben a kampányban ez minimum egy évtizednek számít. Ez tulajdonképpen az einsteini relativitáselméletben szereplő gravitációs idődilatáció, ami kimondja, hogy egy fekete lyuk közelében lelassul az idő. Hogy ebben a metaforában a magyar politikában mi játssza a fekete lyuk szerepét, azt mindenkinek a saját fantáziájára bízom.
Magyar Péter a Tisza appjából kiszivárgott/lopott, aztán térképre tett személyes adatokról beszél – 15200 megosztásMagyar Péter monológja Gajdos Lászlóról – 13400Magyar Péter és a sükösdi tamburazenekar – 13300Márki-Zay Péter felháborodik a Bors atombombákkal riogató különszámán, és választási csalásnak nevezi – 11800Kollár Kinga a turai kastélyt (tulajdonos: Tiborcz István) mutatja be, mint a leendő politikusi vagyonosodási vizsgálatok egyik tárgya – 10800
A legtöbb megosztás top 10-es listája ezek után már nem tartogat sok meglepetést, újra Orbán az egyetlen fideszes, aki odafért az élmezőnybe. Mivel a hirdetési lehetőség elveszítésére a Fidesz a posztok mennyiségének növelésével válaszolt, egyáltalán nem volt törvényszerű, hogy ez így lesz, de úgy látszik, a „sok kicsi sokra megy” elve nem volt elég erős. A fideszes második vonal, Szijjártó, Lázár és Kocsis a 16-17-18. helyen futott be, fejenként 34-37 ezer megosztással. Valahol egészen lenyűgöző, hogy egy kimutathatatlan támogatottságú nanopárt élén Jakab Péter egymaga több megosztást termelt, mint ők hárman együtt.
Bevezettünk ezen a toplistán egy új mérőszámot is, ami azt mutatja, hogy mennyi az egy posztra jutó megosztások átlagos száma az egyes politikusoknál, itt Fekete-Győr András még Magyar Pétert is megelőzi (persze havi 30 poszt mellett könnyebb is magas átlagot hozni, mint 150-nél).
Megosztásokmegosztás / poszt1.Magyar Péter469 000≡30602.Orbán Viktor154 000≡6303.Márki-Zay Péter140 000▲6504.Hadházy Ákos139 000≡14005.Jakab Péter125 000▼8206.Fekete-Győr András114 000▼38007.Dobrev Klára84 000▲5108.Varga Ferenc72 000▲3609.Jámbor András63 000▼45010.Szendi-Ruszin Romulusz60 000▼830
Ez volt a Lájkbajnokság 128. epizódja, a sorozat korábbi cikkeit itt olvashatja.
Olvasd tovább itt: telex.hu
