Nem létező személyekre és tanulmányokra hivatkozik az indexes dokumentum, a plágiumszűrős teszten is…

Nem létező személyekre és tanulmányokra hivatkozik az indexes dokumentum, a plágiumszűrős teszten is…



Nem létező szerzőkre és publikációkra hivatkozik az a dokumentum, amit az Index tett közzé azt állítva, hogy az a Tisza Párt adóemelési terveit tartalmazza – számolt be az RTL Híradó. A csatorna által megkérdezett szakértők azt mondták, a több száz oldalas dokumentumot nem ember készítette, hanem mesterséges intelligencia.

Róna Dániel politikai elemző azt mondta róla, olyan elemek vannak benne, amelyek teljesen érthetetlenek. Mások a technikai részletek alapján jutottak erre, szerintük a hangulatjelek és az elcsúszott táblázatok is erre utalnak. Az RTL ellenőrizte a hivatkozott forrásokat, jelentős részükről kiderült, hogy nem léteznek. Egy angol nyelvű kiadványra is hivatkoztak, azonban abban nincs olyan munka, amit a dokumentumban jelölnek.

Magyar Péter kedden azt írta az Index által nekik tulajdonított tervekről, hogy „Orbán propagandistái nem csak a gonoszság, de a haszontalanság jelképei is: még hamisítani se tudnak rendesen”.

„Nem tudom, hány milliárdot költ a Fidesz amerikai kampánytanácsadókra, de amit összedobtak, még hamisítványnak is ócska: egy középiskolás is megmondja, hogy a kamu dokumentum AI-generált. Ahogyan a rólam készült lejárató képek is azok voltak, amiket aztán a megyei lapjaikban terítettek” – tette hozzá.

Rácz András, Oroszország szakértő a CopyLeaks plágiumszűrő programmal tesztelte a dokumentumot. Abból indult ki, hogy egy gazdasági programba kellenek olyan elemek, amelyeket más munkákból emelnek át, statisztikák, elemzések, megállapítások. A szűrő szerint azonban csak 1,1 százalék olyan tartalmat talált, ami már megjelent valahol. „Ezt az jelenti, hogy hiába van ez az óriási szöveg, a szerzője (?) lényegében semmilyen, már korábban leírt anyagra nem hivatkozott, nem vett át onnan számokat, adatokat, megfogalmazásokat” – írta a bejegyzésében.

András Rácz

Mi mindenre jó a plágiumkereső – az állítólagos TISZA-programról – 1.rész —————————————————————————————— Kíváncsiságból megfuttattam az…

Rácz szerint ilyet magára valamit is adó politikai erő nem készít programként. Ilyet magára valamit is adó elemző, tudós, adatfeldolgozó, egyáltalán semmilyen szakember nem ad ki a kezéből.

A Fidesz egyébként olyannyira „komolyan veszi” a dokumentumot, hogy kampányt indít rá.

Olvasd tovább itt: hvg.hu