Három kérdésben akar népszavazást a Tisza Pártból kilépett és új pártot alapító Farkas Dezső

Három kérdésben akar népszavazást a Tisza Pártból kilépett és új pártot alapító Farkas Dezső



„Közelednek a választások, és meggyőződésünk, hogy mindennap lehet tenni a jövőért” – jelentette be csütörtöki Facebook-videójában Farkas Dezső, el is sorolva a népszavazásra bocsátani kívánt kérdéseket. Farkas korábban a Tisza Párt egyik kulcsembere, a Tisza Szigetek koordinátora volt, azonban tavasszal otthagyta Magyarékat. Akkor azt nyilatkozta, főleg szakmai viták miatt lépett ki a közösségből, és bejelentette, hogy új pártot alapít – ez lett az augusztusban bejegyzett Irány a Jövő Párt. 

Az első kérdés a gyűlöletkeltő politikai hirdetések törvényi szabályozását javasolja. A második általános törvényi tiltást javasol az emberek arcának, megjelenésének vagy hangjának engedély nélküli használatára, beleértve a mesterséges intelligenciával előállított tartalmakat is. A harmadik kérdés egy fontos állami monopóliumot törölne el a dohánytermékek árusítására vonatkozó koncessziók visszavonásával.

Farkas új pártjáról és annak fogadtatásáról korábban a HVG is írt. Amikor például tudatta, új politikai közösséget indít, és megosztott pár politikai lózungot, mint például „ne a múlt harcai határozzák meg a holnapunkat”, azt Magyar Péter úgy kommentálta, „van az a pénz, amiért az ember haja korpásodik”. Farkas erről viszont azt mondta akkor a HVG-nek, hogy ez alaptalan vád, és nem is érti, mire gondol Magyar.

Az új párt tevékenységéből kezdetben nem sok látszott – csak néhány jól hangzó, üres jelmondat, mint a „nem a zászlótól lesz erős a nemzet, hanem attól, hogy egymásra figyelünk”. Farkas akkor azt mondta a HVG-nek: „A tavalyi kampányban Péter mögött az akkori csapatommal felépítettünk 3 hónap alatt egy 30 százalékos pártot, szervezett pártstruktúrát. Egyszer már megcsináltam. Felépítek még egyszer egy pártot.” 

A három népszavazási kérdés sorsa most az, hogy a választási szervek megvizsgálják, nincs-e törvényi akadálya annak, hogy a kérdésekben referendumot írjanak ki. Ha nincs, akkor a hitelesítik a kérdéseket, majd Farkas pártjának 4 hónapja van arra, hogy kérdésenként külön-külön 200 ezer támogató aláírást gyűjtsön össze. Ha ez megvan, és a szignók hitelesítése is megtörtént, az Országgyűlésnek ki kell írnia a referendumot. 

A Nemzeti Választási Irodához benyújtott, népszavazási kezdeményezések kérdései: 

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés olyan törvényt alkosson, amely pontosan meghatározza, hogy mi minősül gyűlöletkeltő politikai hirdetésnek, és megtiltja, valamint szankcionálja a politikai célból közzétett, a lakosság egyes csoportjainak, illetve azok tagjainak kirekesztésére és/vagy megbélyegzésére irányuló hirdetések nagy nyilvánosság részére történő közzétételét?”  „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés olyan törvényt alkosson, amely megtiltja a természetes személyek arcának, megjelenésének vagy hangjának – beleértve a mesterséges intelligenciával előállított tartalmakban történő felhasználását is – az érintett előzetes engedélye nélküli használatát, továbbá előírja, hogy a reklámszolgáltatók kötelesek legyenek az engedély meglétét ellenőrizni a felhasználás előtt, és a tilalom megsértését a Büntető törvénykönyv szankcionálja?” „Egyetért-e Ön azzal, hogy dohánytermékek kiskereskedelemére jogosult legyen bármely kiskereskedelmi-és/vagy vendéglátó-ipari tevékenységet folytató vállalkozás és ennek érdekében az Országgyűlés olyan törvényt alkosson, amely hatályon kívül helyez minden olyan jogszabályt, amely jelenleg biztosítja azt, hogy a dohánytermékek kiskereskedelme kizárólag a Magyar Állam hatáskörébe utalt tevékenységek körébe tartozzon, amelyet jelenleg a Magyar Állam koncesszió adásával gyakorol?” 

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Túry Gergely

Olvasd tovább itt: hvg.hu