Dobrev Klára (Fotó: Dobrev Klára / Facebook)
A Demokratikus Koalíció értesülései szerint leleplező videójuk nyomán – amelyben egy áldozat mondta el, hogy mi történt vele a Szőlő utcában – csütörtökön elküldték a letartóztatott igazgató egyik legfontosabb bizalmasát. Dobrev Klára szerint szabadlábon, minden rendőri eljárás nélkül, szabadlábon távozhatott Juhász Péter Pál rendészeti vezetője.
–Tudomásunk szerint eddig semmilyen hatósági eljárás nem indult a titokban elbocsátott rendészeti vezető ellen, most akár külföldre is szökhet, tanúkat is befolyásolhat, a hatóságok láthatóan nem tesznek semmit ez ellen. Az illető nevét az ügyészség pontosan ismeri, mert az általunk megtalált tanúk mindegyike megnevezte. Mi a videó interjúkban kisípoltuk a nevét, mert meggyanúsítása, megnevezése az ügyészség feladata – derül ki az ellenzéki párt közleményéből.
A DK közleményében válaszokat követel Orbán Viktor miniszterelnöktől és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől arra a kérdésre, hogy ki védi még mindig a letartóztatott pedofil igazgató embereit a Szőlő utcában. – Miért kapott kegyelemmel felérő szabad eltávozást Juhász Péter Pál egyik legfontosabb embere? Kinek a felelőssége lesz, ha megszökik az országból vagy áldozatokat próbál meg elhallgattatni? Ki döntött úgy, hogy ellene még csak el se indul a hatósági eljárás? – sorolta a DK elnöke, majd így folytatta: „egy nevet akarunk hallani! Ha nem hallunk, akkor azt úgy vesszük, hogy ez a miniszterelnök személyes döntése volt, ő hagyja futni a pedofilsegítőt”.
Ugyancsak tegnapi történet, hogy a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki azt a javítóintézetben dolgozó nőt, aki a gyanú szerint „bűnpártoló magatartást tanúsított a volt igazgató érdekében”. Az ügyészség az őrizetben lévő nő bűnügyi felügyeletét indítványozta. Az ügynek eddig két gyanúsítottja volt, a javítóintézet korábbi vezetője, Juhász Péter Pál és az élettársa, akiknek a letartóztatását – ügyészi indítványra – a nyomozási bíró legutóbb 2026. február 28-ig hosszabbította meg.
Olvasd tovább itt: hang.hu
