
Gulyás Gergely közlése szerint a kormány olyan törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé, amely garantálja, hogy Budapest fizetésképtelenség esetén is maradéktalanul ki tudja fizetni dolgozóit. A miniszter hangsúlyozta, hogy a javaslat nem ruház át semmilyen fővárosi feladatot és nem von el hatáskört, ugyanakkor biztosítja a közszolgáltatások zavartalan működését.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a digitális polgári körök által szervezett háborúellenes gyűlésen Nyíregyházán
Fotó: Ladóczki Balázs
A segélyhitel konstrukció célja, hogy a budapesti közszolgáltatások, köztük a tömegközlekedés, ne szenvedjenek fennakadást akkor sem, ha a Főváros pénzügyi helyzete átmenetileg instabillá válik.
Nem politikai, hanem működési kérdés – hangsúlyozta Gulyás
A kormány állja a szavát, és kész segíteni Budapestnek ott, ahol szükség van rá. A miniszter úgy fogalmazott: A nemzet fővárosának zavartalan működése „felette kell álljon a politikai csatározásoknak”.
Kiemelte, hogy a városvezetés döntései és a kormánnyal folytatott viták nem sodorhatják veszélybe a budapesti dolgozók fizetését vagy a közszolgáltatások folytonosságát. A miniszter szerint a törvényjavaslat célja éppen az, hogy ez ne történhessen meg.
A segélyhitel biztosítja a közszolgáltatások fenntartását
A javaslat része egy olyan segélyhitel-konstrukció, amelyen keresztül a kormány a fizetésképtelenség esetén is stabilizálni tudja a főváros működését. Ez Gulyás szerint különösen fontos a tömegközlekedés és az olyan alapvető közszolgáltatások esetében, amelyek naponta több százezer budapesti életét befolyásolják.
A kormány álláspontja szerint a helyzet nem várhat: biztosítani kell, hogy „a budapestiek ne legyenek a kárvallottjai” az önkormányzat döntéseinek.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
