A Hotel Lentulai című műsor vendége volt vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Telex szemléje alapján az adásban szóba került a külügyminiszter és Orbán Viktor kapcsolata, a miniszterelnök (és népes delegációjának washingtoni) útja, valamint a múlt heti moszkvai látogatás is.
„Én a miniszterelnök miatt jöttem a politikába, én a miniszterelnök mellett szeretem ezt csinálni. A miniszterelnökkel való munka a lényege és az értelme ennek az egésznek számomra” – mondta ezzel kapcsolatban Szijjártó, aki beszélt arró,l is, hogy a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban fogalmazódott meg benne, hogy Orbán mellett szeretne dolgozni, amikor a jelenlegi miniszterelnök előadást tartott ott még ellenzéki politikusként.
Szijjártó hozzátette, ez nem sokkal később sikerült is neki, amikor 2002-ben országgyűlési képviselő majd Orbán szóvivője lett, „19 éve a fiatalkori álmaimat élem meg”, mondta.
Beszélt arról is, hogy a miniszterelnök irányába a lojalitása nem megkérdőjelezhető. Arra a kérdésre pedig, hogy lehet-e nemet mondani Orbánnak úgy válaszolt:
Tőlem még soha nem kért semmi olyat, amire egyáltalán felmerült volna, hogy nemet mondjak.
Szóba került Magyar Péter is, róla Szijjártó azt mondta, hogy személysen nem ismeri, életében egyszer találkozott vele, 2022-ben a miniszteri eskütételen, amikor még Varga Judit férje volt. Azt hozzátette, hogy ugyanaz a brigád van a Tisza Párt elnöke mögött, mint korábban Bajnai Gordon, Márki-Zay Péter vagy Gyurcsány Ferenc mögött.
Emellett az adásból még kiderült, hogy Szijjártó
fölényes Fidesz-győzelemre számít és nem tapasztalja, hogy sokan ráuntak volna a Fideszre, ahogy azt sem, hogy a fiatalok elfordultak volna tőlük.A miniszterelnök washingtoni útjának az volt az értelme, hogy karácsonyra nem megy fel háromszorosára az energiaszámla.Orbánnak korrekt, tiszteleten alapuló kapcsolata van Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és a kormány az elmúlt években olyan megállapodásokat kötött Moszkvában, amik jók voltak Magyarországnak.Továbbra is büszke az orosz külügyminisztertől kapott Barátság-érdemrendre, amit a polcán tart. Szergej Lavrovval pedig olyan jó a kapcsolata, hogy még az otthonában, Dunakeszin is vendégül látta orosz kollégáját.
Nyitókép YouTube / Mandiner
Olvasd tovább itt: hvg.hu
