(Forrás: Facebook / Magyar Péter)
Mennyire számít majd a választóknak a jelöltek személye és múltja, és mennyire csak a pártlogók mentén fognak választani a szavazók? Erre kereste a választ a 21 Kutatóközpont a Telex megbízásából. Az eredmények, ahogy az a portálon közzétett írásból kiderül, azt mutatják, hogy mindkét tábor nagyon elkötelezett, és sokan még akkor is kitartanának a saját pártjuk jelöltje mellett, ha kiderülne róla, hogy sikkasztott. Ugyanakkor, ha csak két jelölt közül lehetne választani, a Tisza Párt közvélemény-kutatásokban látható fölénye még nagyobb lenne.
Az 1500 fős mintán végzett kutatás szerint az első kérdésnél, ahol csak a Fidesz és a Tisza jelöltje között lehetett választani, a Tisza pártlistán mért 4 százalékpontos fölénye 10 százalékpontosra duzzadt a teljes mintában: 43 százalék voksolna ebben a hipotetikus forgatókönyvben az ő jelöltjükre, 33 a Fideszére, a többi megkérdezett pedig nem tudott, vagy nem kívánt válaszolni.
A két nagy párt szavazótábora szinte egy emberként sorakozott fel a saját jelöltjeik mögött – a Tisza-előny növekedését tehát a listán más pártokra voksoló válaszadók és a bizonytalanok preferenciái okozták. A pártnélküliek 22 százaléka jelezte, hogy a Tisza-jelöltre szavazna egyéniben, 17 százalékuk pedig a Fideszére.
A Mi Hazánk szavazóinál ugyanakkor a Fidesz jelöltjét támogatók kerültek relatív többségbe: 35 százalékuk szavazna ebben a felállásban kormánypárti jelöltre, 20 százalékuk pedig a tiszás jelöltre. A legdöntőbb azonban a DK és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP), illetve a teljes minta 1 százalékát kitevő egyéb pártok listás szavazóinak a választása: 73 – 7 arányban támogatnák a Tisza, illetve a Fidesz jelöltjét. (Az MKKP és a DK szavazói hasonló arányban oszlottak meg, ezért, és az alacsony elemszámuk miatt egybevonták őket a kutatók.)
Noha a valóságban a legtöbb körzetben aligha lesz olyan, hogy csupán a két nagy párt jelöltjei közül lehet választani, az látszik az adatokból, hogy a Tiszának egyéni voks tekintetében jelentős tartaléka van az MKKP és a DK listás szavazói között, egy szoros versenyben pedig ez is döntő lehet.
„Összességében az a talán némileg meglepő kép rajzolódott ki, hogy a tiszás jelöltek támogatói nemcsak felveszik a versenyt fegyelmezettségben és hűségben a fideszesekkel, hanem még meg is előzik őket minimális mértékben. (…) Az adatok (…) azt mutatják, hogy a választáson várhatóan résztvevő szavazók nagy többsége már kialakította preferenciáját, és nagyon nehéz lesz megingatni a szándékában. Ám lehet, hogy éppen a kevés megingó fogja majd eldönteni a választást” – áll a Telex cikkében, amelynek további részletei itt olvashatók el.
Olvasd tovább itt: hang.hu
