Hihetetlen karácsonyi ajándék: két pápa is jóváhagyta a budapesti kávézót

Hihetetlen karácsonyi ajándék: két pápa is jóváhagyta a budapesti kávézót



Mutatjuk a vatikáni jóváhagyást!

Rábólintott Leó pápa hivatala a magyar kávézóra. Az engedélyt most kézhez kapták az alapítók. / Fotó: Café Francesco Facebook-oldalMéltón őrzik az örökséget

Bár a jóváhagyási nyilatkozatot novemberben vehették készhez, a pápai hozzájárulásra úgy tekintenek, mint a Vatikán karácsonyi ajándékára. 

Erre mi úgy tekintünk, mint egy hatalmas karácsonyi ajándékra. Épp ünnepek előtt kaptuk meg a vatikáni engedélyt! Ez olyan nagy örömmel töltött el minket, hogy úgy gondoltuk, kiemelt helye kell legyen bekeretezve a falon

– emelte ki lelkesen a katolikus pap.

Az engedéllyel viszont felelősség is jár. A Szentszék komoly feltételeket szabott a Café Francesco csapata számára. Azt kérik Jánoséktól, hogy kétévente készítsenek egy beszámolót a hely és alapítványuk munkájáról, hogy méltón őrzik és ápolják Ferenc pápa emlékét.

„A pápa hivatalos személynek számít egyházi, és közjogi értelemben, hiszen egyház- és államfő is. Az ő nevében bármit mondani, és tenni engedély nélkül nem lehet. Ehhez a kezdeményezésünkhöz is kellett a Vatikán jóváhagyása. Érthetően ellenőrizni szeretnék, hogy az a tevékenység, amit végzünk, az beteljesíti, és azon keretek között zajlik, ami méltó az egyház tanításaihoz. Nagyon nagy szeretettel készítünk kétévente beszámolót. A katolikus egyház irányvonalát képviseljük, rengeteg eseményünk, programunk van, amiről büszkén számolunk be a Szentszéknek– húzta alá az kávézó társalapítója.

Ferenc pápa előtt tiszteleg a kávézóval Rónaszéki János. / Fotó: Bors / Bánkúti Sándor

A Vatikán falai között már a magyar kávézóról beszélnek, és büszkék rá. János reménykedik benne, hogy idővel XIV. Leó pápa tiszteletét teszi náluk.

„Ha egyszer Leó pápa Magyarországra utazik, a szervezőknek felvetnénk, hogy ide is látogassanak el. A Szentatyát ismerve talán el is jönne, mert ő is hasonlóan közvetlen, mint elődje. Ennek a lehetőségét sosem lehet kizárni. Várjuk szeretettel, ha idejönne! Szeretnénk, hogy a kávézónk egy olyan találkozási hely legyen, ahova mindenki be tud térni, meg tudja beszélni az életének a fontos dolgait és valamit Istenből is haza tudjanak vinni a szívükben– zárta szavait.

A kávázóról a Metropol videóját itt tudod megtekinteni:

 

Olvasd tovább itt: ripost.hu