ez a fajta nyerte a szavazást

ez a fajta nyerte a szavazást



Jövőre lesz kereken 30 éve annak, hogy az Országos Erdészeti Egyesület német minta alapján, évről-évre megválasztja, hogy melyik fajta legyen a következő esztendőben az év fája. A kezdeményezés nem titkoltan azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a figyelmet a Magyarországon őshonos fafajtákra.

Idén rendkívül szoros verseny végén derült ki, hogy melyik fajta lesz jövőre a 2026-os év fája / Fotó: M Barratt / Shutterstock

Az Országos Erdészeti Egyesület honlapján azt írják, hogy 

az év fája szavazás egyfajta ismeretterjesztés az erdész és a társszakmákat gyakorló szakemberek, a különböző kapcsolódó tudományterületek kutatói, művelői, illetve a nagyközönség, a hazai erdőjárók, kirándulók, erdőlátogatók, valamint a magyar oktatásban tanuló diákok számára. 

Az idei szavazás azért is volt különleges, mert a voksoláson a 2026-os év, azaz a jubileumi, 30. év fája szavazás győztesére derült így fény. Ahogy 2013 óta mindig, úgy az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium idén is három fafajtára tett ajánlást, amelyekre a szavazók leadhatták a voksaikat november 7-e és 30-a között. Ez a három fajta:

a rezgő nyár, a kecskefűz és a hamvas éger voltak.
 Következzen az év fája!

A fenti fajok közül aztán a hamvas éger zárt harmadikként, míg a rezgő nyár és a kecskefűz között rendkívül szoros verseny alakult ki a címért, amit végül utóbbi nyert, így aztán

az év fája 2026-ban a kecskefűz (Salix caprea) lesz!

A rezgő nyár mindössze kettő szavazattal maradt alul az összevetésben.
 

Ezt érdemes tudni a kecskefűzről

Ennek a fának köszönhetjük a húsvéti barkát, annak ellenére, hogy a kecskefűz fatermetű egyedei mára már gyakorlatilag teljesen eltűntek. Ehhez nagyban hozzájárult az a tény, hogy évszázadokon át irtották, mivel gyomfának tekintették. A kecskefűz az egyetlen olyan fűzfajunk, amely többletvíz nélkül él meg.

A képre kattintva galéria nyílik az év fája 2026 szavazás fafajtáiról.

Olvasd tovább itt: ripost.hu