Harminckilencen lettek rosszul egy nagykanizsai iskolában, mentőhelikoptert is riasztottak

Harminckilencen lettek rosszul egy nagykanizsai iskolában, mentőhelikoptert is riasztottak



Köhögés és hányinger miatt harminchét gyereket és két felnőttet kellett kórházba szállítani kedd kora délután a nagykanizsai Kőrösi-iskolából – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Győrfi Pál elmondta: a tömegesen előforduló tünetek miatt 14 mentőautót és egy mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre. A nagykanizsai kórházba 17 diák és a két felnőtt került, további húsz tanulót pedig a zalaegerszegi kórházba vittek. A kórházba került gyerekek és felnőttek tünetei később enyhültek – tette hozzá.

A Zaol.hu úgy tudja, a gyerekek minden előzmény nélkül lettek rosszul, ezért voltak, akik gázszivárgásra gyanakodtak. A katasztófavédelem mobillaborjának helyszíni mérései azonban semmilyen mérgező anyag jelenlétét nem tudták kimutatni, de az épületet átszellőztették.

Olvasd tovább itt: hvg.hu