A két hónapja ügyészségi hatáskörben folyó nyomozás legfrissebb eredményeként – az eddigi három gyanúsított után – újabb négy embert vettek őrizetbe, akik közül eddig hármat gyanúsítottként is kihallgattak – közölte a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az újabb Szőlő utcai razzia után.
A közlemény szerint kedd óta a nyomozó ügyészség több hatóság – köztük a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Nemzeti Nyomozó Iroda – közreműködésével tart bűnügyi akciót a Budapesti Javítóintézetben és több más helyszínen.
A megalapozott gyanú szerint az intézmény két rendésze – az egyikük idén júniusban került gyermekfelügyelői beosztásba – bántalmazta a Budapesti Javítóintézetben elhelyezett fiatalkorúakat, egyebek mellett úgy, hogy ablakkilinccsel ütötte a fiatalok fejét. A harmadik, a közel másfél évtizede főleg nevelési szakterületen dolgozó gyanúsított is részt vett a bántalmazásban, továbbá bűnpártolóként az intézmény letartóztatásban lévő korábbi igazgatójának az emberkereskedelem áldozatainak fiktív foglalkoztatásához nyújtott segítséget. A rendelkezésre álló adatok szerint a bántalmazások során egy növendék sem szenvedett nyolc napon túl gyógyuló, töréssel járó arcsérülést – írják.
Jelezték: kiemelten vizsgálják, mikor követték el a bűncselekményeket, mivel ha azok elévültek, az időközben beazonosított elkövetőt nem lehet felelősségre vonni, vele szemben büntetőeljárást folytatni.
Idén májusban tartóztatták le Juhász Péter Pált, a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatóját és élettársát emberkereskedelem, kényszermunka, valamint közfeladati helyzettel visszaélés gyanúja miatt.
Az intézményt távozása óta megbízott igazgatóként Kovács-Buna Károly vezette, egészen hétfőig, amikor arra hivatkozva, hogy lejáratókampány indult ellene, lemondott. Ezzel azokra a videókra utalt, amelyeket Juhász Péter korábbi ellenzéki politikus hozott nyilvánosságra; a tíz évvel ezelőtt készült felvételeken az látható, hogy Kovács-Buna javítóintézetis gyerekeket bántalmaz.
A hatóságok kedden és szerdán is nagy erőkkel vonultak ki a Szőlő utcai intézményhez a Központi Nyomozó Főügyészség által vezetett nyomozás keretében. Kedden három embert tartóztattak le és a hétfőn lemondott intézményvezetőt is gyanúsítottként hallgatták ki.
Szerda reggel a kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte – majd nem sokkal később meg is jelent a vonatkozó kormányrendelet –, hogy a Szőlő utcai és további négy javítóintézet rendőri felügyelet és irányítás alá kerül:
A Szőlő utcai botrányról itt olvashatja a HVG összes cikkét.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
