Index – Belföld – Egymásnak feszülő világok harca zajlik az osztálytermekben

December 5-én, vagyis pénteken tartották az MCC VIII. Kárpát-medencei pedagóguskonferenciáját az MCC Tas Vezér utcai épületében, ahol az esemény fő témája és alcíme A jövő kulcsembere: A pedagógus volt. A program több panelbeszélgetést és előadást is tartalmazott, melynek központi témaköre a pedagógusok 21. században átalakuló szerepköre, és a jövő iskolájának víziója volt. Az előadók és megszólalók arra keresték közösen a választ, hogy miként válhat az oktató mentorrá, közösségépítővé és digitális vezetővé.

A kerekasztal-beszélgetések mellett három előadást hallgathatott meg a népes számban összegyűlt közönség, mégpedig olyanoktól, akik a tudományos élet és a közoktatás elismert szakemberei. A következő előadások várták az érdeklődőket:

• Életem – Hiszek a végtelenben címmel Obádovics J. Gyula matematikus, természettudományi és műszaki doktor, a matematikai tudományok kandidátusa beszélt.
• Csépe Valéria pszichológus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, a kognitív pszichológia és idegtudomány kutatója Pedagógiai kihívások egy táguló és gyorsuló világban címmel tartott előadást.
• Hevesi Krisztina, egyetemi docens, szexuálpszichológus pedig A pedagógus mint példakép című előadását tartotta meg.

A eseményt Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója nyitotta meg, aki beszédében elmondta, hogy az MCC-ben tehetséggondozással foglalkoznak, céljuk a diákok fejlődésének segítése éppúgy, ahogy az iskolák munkájának támogatása. A konferencia pedig reményei szerint jó alapot fog teremteni arra, hogy a közeljövő kihívásairól és az ezekre adott megoldásokról cseréljenek eszmét a résztvevők – mind előadói, mind vendégszinten. Hozzátette, hogy nemcsak iskolai pályafutásuk alatt, de utána is próbálják támogatni a feltörekvő fiatalokat, tehát akár „életük végéig is az MCC tagja maradhatnak”.

A tanár-diák viszonyról elmondta, hogy több ezer éve hasonlóan működik ez a két szereplő, és hasonlóan viszonyulnak egymáshoz évezredek óta, hiába más a kommunikáció eszköze. Az érzések, élmények, lelki ingerek nem változtak akár Arisztotelész óta, a technológia segíti a munkát és a kapcsolódást, de annak az alapja és célja nem változott. Szellemi és lelki feltöltődést kívánva átadta a színpadot Constantinovits Milánnak, az MCC szakmai és oktatái ügyekért felelős igazgatójának.

A jövő a múltból építkezik

A Jövő iskolája, a jövő pedagógusa című előadásában az igazgató öt tézist vázolt fel a témával kapcsolatban. A jelen oktatása véleménye szerint több kihívással is küzd: egyrészt az alfáknak eltérő tanulási, olvasási, nyelvhasználati szokásai vannak, az elmagányosodás fenyegeti őket, a tudástáruk növekszik, a digitális lehetőségeik pedig szinte határtalanok. Az igazgató erre öt pontban próbál megoldást találni:

• Az élő közösség fontossága – elmondása szerint sok minden változhat, de a közösségteremtő erő örök, a szociális szükségletek kielégítése alapszükséglet, amit semmilyen robot vagy chatbot nem helyettesíthet.
• A retorika visszavezetésének szüksége – a személyközi kapcsolatok, az élőnyelviség, az „itt és most” reprodukálhatatlan mesterséges folyamatokkal vagy intelligenciával, az ember és ember közti kommunikáció nem tűnhet el.
• A könyvkultúra reneszánsza – az olvasás visszavezetése hatásos megoldás a kreatív gondolkodás megalapozására, a kulturális identitás megőrzésére.
• A klasszikus tudás újrafelfedezése – hiába változik a kötelező olvasmányok listája, de a klasszikus tudásalap szükségessége örök. Megküzdési minták és sémák jönnek a klasszikus tudásból, ez pedig a jelenben is hasznos és változatlan tudásalap.
• A tudásszerzési utak megtisztítása – vagyis a diákok tudásszerzési segítsége, a fake news kiszűrése, a hasznos tudáshoz való eljutás segítése közös és örök feladat.

Végezetül elmondta, hogy az oktatásnak reagálnia kell a világ fejlődésére és változásaira, viszont az emberi kapcsolódás továbbra is a hatékonyság kulcsa és a jövő iskolájának alapja marad. Módosulhatnak a szerepek vagy a kommunikációs módszerek, de a diák és a pedagógus kapcsolata és élő kommunikációja sosem fogja elveszíteni létjogosultságát és fontosságát.

A klasszikus családmodell kudarca

Obádovics J. Gyula életrajzi előadása után – melynek tanulsága, hogy „hinni kell abban, amit csinálsz” – egy kerekasztal-beszélgetés keretei közt mutatták be az MCC 10 éves Fiatal Tehetség Programját (FIT), ahol a program vezetője, Fehérpataky Balázs, valamint két mentoroktató (Baumgartner Eszter és Kunstár András) és egy hallgató (Hegyi Lili Gerda) beszélgetett az elmúlt évek tapasztalatairól és arról, hogyan segíthet a program a fiataloknak „a világ kinyitásában.”

A program lényege, hogy az támogató oktatói jelenlét és a személyes figyelem egy olyan biztonságot és inspiráló közeget teremt meg a hallgatók számára, ahol kibontakoztathatják képességeiket. A kis létszámú foglalkozások, a differenciált tanulási folyamatok, a folyamatos visszajelzések és a gyakorlatorientált, „élményalapú” projektek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalok önbizalmat szerezzenek és belső motivációt építsenek a jövő kihívásainak leküzdéséhez. A résztvevők főként a program történelméről és növekedéséről beszéltek – az utóbbi négy évben nyolcszorosára nőtt a létszám –, a FIT-eseknek szervezett nyári táborokról és a kurzusok tematikájáról, az iskolai tudás hasznos dolgokkal való kiegészítéséről és mentorálásról cseréltek eszmét, de megosztották kedvenc emléküket is a program 10 évéből.

Ezután Csépe Valéria vette át a színpadon a szót, kifejtve, hogy amit ma az oktatás világában látunk, az egy nagyon fontos változás, de Obádovics J. Gyula szavaira visszakötve egyetértett, hogy a legfontosabb, hogy „meg tudod csinálni”. Véleménye szerint sosem volt könnyű pedagógusnak lenni, ám ma ez sokkal nehezebb, mint valaha, ugyanis „minden bejön az osztályba, az otthonunkba, tágul és gyorsul a világ”.

Bármire is keresünk megoldást, az első lépés mindig az elemzés, tehát először is adatokat kell gyűjteni az életünkről, a környezetünkről. Utóbbi „egymásnak feszülő világokat” mutat az osztálytermekben, a telefonok, a könyvek, a projektek, a hagyományos módszerek, a játékok mind-mind feszítik a gyerekeket, egy „globális nyomás alatt élünk, szorongásokkal tele”.

A családok átalakulnak, a gyönyörű, giccses, amerikai modell – anya, apa, két gyermek – egy idealista kép, ami ma a kudarcát éli meg

– fogalmazott a professzor, hozzátéve, hogy a magcsalád változásával a szülők viselkedése is hatalmas átalakuláson megy keresztül – a tigrisszülő eldönti, hogy mi lesz a gyerekből, és azt hogyan kell oktatni, a helikopterszülő állandóan ott „lebeg” a gyerek mellett, míg a „sharenting, vagyis büszke vagyok, megosztom” típusú szülő, aki telerakja a közösségi oldalakat már a bébikori képekkel is.

Ez pedig mind beszűrődik az osztálytermekbe. Erre jön rá a mobiltelefonok nonstop nyomkodása, az élő kommunikáció és kapcsolatok csökkenése, ezzel pedig elég nehéz olvasásra és íráskészségre alapuló oktatást építeni. A járni még alig tudó gyermekeket már a telefonnal kötik le az emberek – ezt „elektronikus pásztornak” nevezi Csépe Valéria –, ez pedig a fejlődésére is hatással lesz és a későbbi kommunikációjára, életére is rányomja a bélyegét.

Na, innen szép nyerni

Az Alfa generáció egy olyan világba született már, amikor az internet állandóan használt, elfogadott platform, a mobiltelefon pedig alapkellék, a mesterséges intelligencia az elmúlt három évben beépült a gyerekkorukba. Ebben a generációs nyomásban a társadalmi feszültségek feltűnése – például egy osztályba való beilleszkedésnél – olyan szituációkat hozhat, amire a gyermek nincs felkészülve, nem tud vele mit kezdeni. Emellett az idő is nyomást gyakorol a fiatalokra, megváltozik az érzelemfeldolgozási rendszere, a motivációs és attitüdrendszere és a rezilienciája, vagyis ellenállóképessége a környezetből érkező támadásokkal kapcsolatban.

A 2025-ben születettek viszont már a Béta generáció tagjai, hetente körülbelül 2,5 millió gyermek születik, s így már 7 generáció él egyszerre a világban, a történelem során először

– fogalmazott. Az elmúlt évtizedben felgyorsult technológiai fejlődést pedig nagyjából felfogni sem vagyunk képesek, így kérdéses, hogy miként fogja felnevelni a gyermekét egy kettővel idősebb generáció tagja. A mai serdülők – akik életkora kitolódott mindkét irányba és már 11–20 éves kor között vannak – egy poszt-internet világban élnek, ez pedig a fejlődésükre is rányomja a bélyeget. Ugyanúgy a korai kortárs referenciák, sokkal előbb alakulnak ki a hierarchikus felállások már az osztályokban, megkezdődik az okostelefon napi szintű használata, eltűnik az offline gyerekkor megélése, digitális függőség alakul ki, és az olyan betűszavak – és sajnos nemcsak szavak –, mint ADHD, ASZ, OCD és társai – de még a megváltozott agyműködés mítosza is lebeg a levegőben.

A digitális média iránti vágy teljesen összhangban van a serdülő agy szükségleteivel és az evolúciós örökségünkkel. Na, innen szép nyerni

– foglalta össze a professzor. A tinédzsereket manapság „screenagereknek” hívják, ugyanis folyamatosan a képernyőt bámulják – ez a vágyuk, ezért jutalmazza őket testük dopaminnal, ezen keresztül kapcsolódnak és itt élik meg a kalandjaikat. „De nem önmagában a képernyőidő a fontos, hanem az, hogy mit csinál a gyermek, hova jut el” – mondta csaknem 12 ezer 9–12 éves gyermek kétéves megfigyelését követően. Egész egyszerűen nem volt összefüggés a képernyő előtt töltött idő és az agy funkcionális működése között, innen a levont következtetés: nem a képernyő előtt töltött idő mértéke a lányeg. „Ne higgyenek azoknak a riogató cikkeknek, ami ennek az ellenkezőjét állítja” – hívta fel a publikum figyelmét.

Modelléhség

Az ebédszünet előtt szintén egy kerekasztalbeszélgetés következett, melyből megtudhattuk, hogy az MMC és az Oktatási Hivatal Top 100-as középiskolai listájából milyen tanulságokat lehet levonni. A pódiumon Wittmann Zsolt, az MCC középiskolai rangsorért és kapcsolatokért felelős vezetője; Nagy Anett, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium igazgatója; Tombor László, a Baár–Mada Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatója; valamint Zalay Szabolcs, a Pécsi Leöwey Klára Gimnázium igazgatója vitatta meg a főbb témákat. 

Előkerült, hogy mi a pedagógusok szerepe az iskolában, hogy milyen állandó értékek vannak, amelyek az évezredek elteltével sem változtak, viszont az is, hogy a digitális világ és a mesterséges intelligencia milyen változásokat hozott a diákok és a tanárok életében. 

Az ebédszünet után különböző workshopokon vehettek részt az érdeklődők, volt többek között

• kerekasztalbeszélgetés Alakítsd a múltat, formáld a jövőt – az OKPV-módszer címmel (Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny – a szerk.). A beszélgetésen részt vett Ábrahám Zsolt, a Case Solvers ügyvezetője, Vigassyné Asztalos Anikó, az MCC Középiskolás Programjának vezetője és Csapodi Zoltán, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium igazgatója.
• előadás Zsidi Zsófiától, amely a Generációk találkozása az iskolapadban címet viselte és arról szólt, hogy manapság akár 5 különböző generáció is találkozhat az iskolák falain belül, ez pedig nem kevés kihívást és lehetőséget rejt.
• interaktív csillagászati bemutató Focker Zoltán és Boldog Zoltán csillagászok, az MCC FIT programjának oktatói előadásában.
• vitafórum Barbarics Péterrel, az MCC Vitaakadémiájának vezetőjével. Itt lehetőséget kaptak az érdeklődők, hogy fejlesszék érvelési és vitakészségüket, de a kooperációs képességek, a kompromisszumkészség és a társas gondolkodás is előkerültek. 

Végül Heves Kriszta zárta a napot előadásával, melyben kiemelte, hogy a modellek szerepe a nevelés történetében az egyik legfontosabb ágensként vonulnak végig a történelmen. A példaképek, az ideálok megtalálása és megjelölése a morális attitűdök kialakításának alapjai, amelyek meghatározzák az elmúlt évszázadokat. „Szentek, hősök és politikusok egyaránt modell értékű személyekké válhatnak” – fogalmazott a szexuálpszichológus. 

Viszont a modern világban ezen szereplők – a lehetséges idoloké – kitágult, elég csak az oly népszerű influenszerekre gondolni, de akár az sincs kizárva, hogy valaki egy fiktív, nem létező személyt választ morális iránytűje Esthajnal csillagának. És ebben a világban,

Az iskola az egyik legfontosabb szocializációs hely a gyermekek életében, a legtöbb hatást innen viszik magukkal, ezek alatt az évek alatt formálódnak gyerekből fiatal felnőtté, itt választanak maguknak morális irányzékot és példaképeket is a legtöbben. A fiatalok modelléhsége pedig egyre csak nő, így a tanárok feladata is ezzel együtt lesz egyre fontosabb és kiemeltebb. Ráadásul az sincs kizárva, hogy a pedagógus példaképpé tud előlépni a fiatalok szemében, ez pedig szintén nem kicsi terhet ró az amúgy is sok terhet cipelő vállaira.

(Borítókép: Mathias Corvinus Collegium – MCC)