
Orbán Balázs a közösségi oldalán reagált arra, hogy kiderült, tíz megyei jogú város baloldali vezetője nem hajlandó elutasítani a Tisza Párt megszorítócsomagját.
Tíz ellenzéki polgármester nem utasította el a Tisza Párt megszorítócsomagját, amely több ezer milliárd forintot venne el a családoktól, az önkormányzatoktól és a vállalkozásoktól. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója szerint a baloldali városvezetők ezzel nemcsak a magyar emberek érdekei ellen cselekedtek, hanem a saját városaik működését is veszélybe sodorták. Fotó: VG
Orbán Balázs szerint a baloldali városvezetők megbuktak a megszorítások megítélésének a próbatételén
A döntés hátterében az a politikai konfliktus áll, amely a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) felhívása nyomán alakult ki. A szövetség elnöke arra kérte a településeket, hogy határozatban ítéljék el a Tisza Párt több ezer milliárdos elvonási programját, ám az ellenzéki városvezetők ezt megtagadták.
Bajban ismerszik meg a polgármester”
– írta a miniszterelnök politikai igazgatója a baloldali polgármesterek megszorítások melletti kiállását értékelve.
A Tisza Párt által készített, úgynevezett „gazdasági konvergenciaprogram” szerint a tervezett elvonások mértéke meghaladná az 5000 milliárd forintot. A dokumentum alapján 1300 milliárd forintot vennének el a családoktól és az önkormányzatoktól, míg további 3700 milliárdot a gazdaság szereplőitől. Orbán Balázs szerint ez a terv nemcsak a helyi közösségeket sodorná veszélybe, hanem az egész magyar gazdaság stabilitását is aláásná:
Az elvont forrásokat nem a helyben élők életét javítanák, hanem egy olyan háború finanszírozására adnák oda, amely súlyos károkat okoz Magyarországnak.”
A politikai igazgató hozzátette, hogy az ellenzéki polgármesterek ezzel a háborúpárti Brüsszel és a megszorításokat támogató Tisza Párt oldalára álltak, miközben a saját településeik fejlesztési forrásait, út- és játszótér-felújításait, közszolgáltatásait kockáztatják.
Orbán Balázs a posztjában azt írta:
Játszóterek helyett HIMARS-rakéták és harci drónok, útfelújítás helyett az ukrán háborús maffia által lenyúlt újabb összegek.”
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a baloldal továbbra is a megszorítások, az adóemelések és a háborúpárti politika útját járja, míg a nemzeti kormány ezzel szemben a béke, az alacsony adók és a családtámogatások programját kínálja.
Orbán Balázs bejegyzése szerint a Fidesz–KDNP kormány ajánlata világos:
a rezsicsökkentés fenntartása,az adómentességek és támogatások kiterjesztése,valamint a magyar vállalkozások és családok védelme.
A politikus hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a 2026-os választás tétje egyre világosabb. A magyar embereknek arról kell dönteniük, Magyarország a béke és a fejlődés útján marad-e, vagy újra a megszorítások, az adóemelések és a háború támogatásának irányába sodródik.
A nemzeti kormány ajánlata a magyar érdek mentén született: alacsony adók, családtámogatás, biztonság. A Tisza Párt ajánlata megszorítás, háború és Brüsszel érdekeinek kiszolgálása. A döntés a magyar emberek kezében van”
– zárta bejegyzését Orbán Balázs.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
