A Szőlő utca egy speciális intézet, ahol bűnöző fiatalkorúak vannak, mind követtek el bűncselekményeket, leginkább súlyosakat, emberölésig bezárólag – mondta Orbán Viktor a Mandinernek adott interjújában, amiből egyelőre egy kis részletet tettek közzé.
A miniszterelnök szerint a Szőlő utcai intézmény a börtönnek egy fajtája, lényegében az. „Ez egy nehéz hely. Amit mi látunk és fölzaklatott bennünket, hogy egy nehéz közegben egy nehéz szituációt, egy nevelő úgy oldott meg, ami elfogadhatatlan, sőt, bűncselekményt valósított meg. És ez kamerán van, nem lehet mellébeszélni” – mondja Orbán, aki szerint
még egy bűnöző fiatallal sem lehet így bánni.
A kormányfő arról is beszélt, hogy váll-lapos rendőröket neveztek ki, mert ott inkább van rutin arra, hogyan kell működtetni fiatalkorú börtön. Azt várom, hogy a rendőrök rendet tesznek – tette még hozzá Orbán.
Az ügyészség az elmúlt napokban nagyszabású bűnügyi akciókat hajtott végre az ügyben, amelynek jelenleg hét gyanúsítottja van. Három ember – Juhász Péter Pál egykori igazgató, az élettársa és egy ügyintéző – már korábban letartóztatásba, illetve bűnügyi felügyeletbe került, csütörtökön pedig letartóztatták Kovács-Buna Károlyt, a javítóintézet hétfőn lemondott megbízott igazgatóját és két másik embert is.
Az témában írt összes cikkünket ide kattintva érheti el.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
