Tömegek vonulnak Magyar Péter hívására a gyermekjogokért

Tömegek vonulnak Magyar Péter hívására a gyermekjogokért


A Lánchídon vonulnak a gyermekvédelmi tüntetés résztvevői (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Cikkünk frissül

Megtelt negyed négyre a Bajcsy-Zsilinszky út a Paulay Ede utcától az Anker közig, a tüntetők Magyar Péter hívására érkeztek, hogy kiálljanak a gyermekjogokért, illetve a napvilágot látott bántalmazások ellen. Juhász Péter korábbi politikus tette közzé a birtokába került videókat arról, hogyan bántalmazzák a Szőlő utcai javítóintézet lakóit. Így tett a videókon Kovács-Buna Károly megbízott igazgató is, aki még a videó megjelenése előtt beadta felmondását. A nyomozók a héten nagy erőkkel szálltak ki az intézményhez, többeket letartóztattak, köztük Kovács-Bunát is. Magyar Péter a héten nyilvánosságra hozott egy 2021-es, titkos gyermekvédelmi jelentést is, amiből kiderült, a gondozásban lévők közül minden ötödik gyerek bántalmazás áldozata lett.  

Gyermekjogokért tüntető emberek Magyar Péter demonstrációján a Deák téren (Fotó: Tompos Ádám/Magyar Hang)

Fél négy előtt nem sokkal érkezett meg Magyar Péter a Deák térre. A Tisza Párt elnökének kérésére többen hoztak gyermekjátékokat is, a menet eleje a Paulay Ede utca elejére állt be, hogy aztán a Karmelitáig vonuljanak. Fél négykor meg is indult a tömeg. Magyar egyébként szombat délelőtti nyílt levelében meghívta Sulyok Tamás államfőt is a demonstrációra. Több tiszás politikust is láttak tudósítóink a tömegben, többek között Tarr Zoltánt, Kulja Andrást és Rost Andreát. Közben a Lánchídon is láttunk egy méretes transzparenst, rajta az „El a kezekkel a gyerekektől” felirattal.

Transzparens a Lánchídon (Fotó: Albert Enikő/Magyar Hang)

Mint kiderült, ez nem egy tiszás transzparens, két Fejér megyei tiszás tette ki azt. Lapunknak arról beszéltek, most lett elegük abból, ami zajlik, és hirtelen felindulásból készítették el a plakátot. A lezárt Lánchídon egyébként sokan sétálnak, főleg turisták, de vannak, akik a tiszás rendezvényre érkeztek, és a Deák tér helett rögtön ide jöttek.

Fáklyás tüntetők (Fotó: Tompos Ádám/Magyar Hang)

A tüntetésen olyanokat láttunk a transzparenseken, minthogy „vége van”, „elég volt”, „védjük meg a gyermekeket”. Vannak fáklyák is, amiket tiszás melegítősök osztanak. A vonulók közül sokan skandálták a „mocskos Fidesz”-t, ahogy az „Orbán, takarodj” is visszatérően felharsant, de Magyar Péter és a menetkísérők is arra intették a tiltakozókat, hogy ez egy csendes menet, és a bántalmazott gyerekekre tekintettel csendben vonuljanak. A Roosevelt téren is többen csatlakoztak a menethez, közben volt, aki azt kiabálta, hogy a gyerekek már sokáig csendben voltak, és elég volt a hallgatásból. 

Tüntetők a gyermekvédelmi demonstráción (Fotó: Albert Enikő/Magyar Hang)

Az MTA elé érve kérték arra az embereket, hogy most gyújtsák meg a gyertyákat, fáklyákat. A menet előtt pedig egy kisteherautó, amelyikről komolyzene szól. Amikor a Lánchídhoz értek az emberek, már kifejezetten nagy tömeg vonult. A transzparens mögött az első sorban olyanok állnak Magyar Péter mellett, mint Rost Andrea, Forsthoffer Ágnes, Bódis Kriszta vagy Borbély Alexandra színésznő. A menet vége még csak négy óra után hagyta el a Deák teret, miközben az eleje már a Lánchídon vonult. 

 

Tüntető a gyermekvédelmi demonstráción (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

 

Az Alagútból aztán fél öt körül ért ki a tömeg eleje, itt is sokan vártak arra, hogy a menethez csatlakozzanak. A vonulás vezetői már a Krisztina térre értek, amikor sokan még csak a József Nádor téren tartottak.

 

Tüntetők a gyermekvédelmi demonstráción (Fotó: Tompos Ádám/Magyar Hang)

 

Tüntetők a gyermekjogi demonstráción (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

 

Rendőrök a Várban a gyermekvédelmi tüntetésen (Fotó: Albert Enikő/Magyar Hang)

 

Sokan kénytelenek is voltak az MTA előtt várakozni, mert nem fértek még fel a hídra. Drónfelvételek alapján a tömeg eleje már a Vár aljához érkezett, amikor még sokan várakoztak arra, hogy a Lánchídra lépjenek. A Karmelita közelében egyre több rendőr várja a tiltakozókat. A Dísz téren is van egy óriási kivetítő, sokan oda csoportosulnak.

Olvasd tovább itt: hang.hu