Menczer Tamás: Nem lányregényről van szó – a Szőlő utcai ügyben mindenkinek felelnie kell

Menczer Tamás: Nem lányregényről van szó – a Szőlő utcai ügyben mindenkinek felelnie kell



Menczer Tamás: Nem lányregényről van szó – a Szőlő utcai ügyben mindenkinek felelnie kell

A Szőlő utcai intézetben történt botrány napok óta a közéleti viták középpontjában áll. Menczer Tamás a Partizánnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a történteket csak a teljes valóság ismeretében lehet megítélni, és nem szabad elfeledkezni az áldozatokról sem.

A Szőlő utcai fiatalkorúak intézetének ügye kapcsán a Fidesz kommunikációs igazgatója interjút adott a Partizánnak. Menczer Tamás szerint a jogvédelem nem lehet egyoldalú: az áldozatok és családtagjaik jogai éppúgy számítanak, mint az elkövetőké. Mint mondta, a Szőlő utcai intézményben „nem könnyed figurákról” van szó, hanem súlyos bűncselekmények miatt elítélt fiatalokról, és aki törvénytelenséget követett el – bármelyik oldalon – annak vállalnia kell a következményeket. Fotó: Komka Péter / MTI FotószerkesztõségMenczer Tamás szerint a javítóintézet nem szociális otthon, hanem a büntetés-végrehajtás része

Olvastam az önök cikkeit az elmúlt napokban. Önök hangsúlyozzák ezeknek a bűncselekményt elkövető fiatalkorúaknak a jogait, és ezt helyesen teszik. Én csak azt teszem hozzá: mi van azoknak a jogaival, akikkel szexuális erőszakot követtek el, akiket kiraboltak, vagy azokkal a családtagokkal, akiknek a szerettét megölték?”

– fogalmazott a politikus.

Menczer Tamás szerint a vita középpontjában valójában nem egy gyermekotthon vagy árvaház, hanem egy javítóintézet áll, ahol erőszakos bűncselekmények miatt elítélt fiatalkorúak töltik büntetésüket. 

Itt nem könnyed lányregényekről van szó, vagy ilyen könnyed figurákról. Ez egy nehéz világ, és sajnálatos módon nemcsak az elítéltek, hanem sokszor azok is felelősek a botrányokért, akiknek a gondjaira bízták őket”

– mondta a politikus ugyanakkor egyértelművé tette azt is, hogy:

Aki törvénytelenséget követett el, akár ezen, akár azon az oldalon, az kapja meg a büntetését.”

Nem gyerekek, hanem elítéltek

A Fidesz kommunikációs igazgatója azt is nehezményezte, hogy a közbeszédben sokan „gyerekeknek” nevezik azokat, akik valójában súlyos bűncselekmények miatt kerültek az intézetbe.

Az önök által folyamatosan gyerekeknek hívott fiatalkorúak erőszakos bűncselekményt elkövetett elítéltek. Az, hogy ők 12 és 21 év közötti életkorúak az semmit nem változtat ezen az állításomon”

– mondta Menczer Tamás, aki szerint a közvéleménynek tisztán kell látnia, hogy a javítóintézet nem szociális otthon, hanem a büntetés-végrehajtás része.

Átadás a rendőrségnek – felelősség és rend

Arra a kérdésre, hogy miben lesz jobb a helyzet, ha a rendőrség veszi át az ilyen intézmények felügyeletét, Menczer Tamás azt válaszolta, hogy ez a lépés egy a rend, a felelősség és a biztonság irányába tett lépés.

A probléma egyik gyökere éppen az, hogy az erőszakos elítéltek és az őket felügyelni hivatott felnőttek között elmosódtak a határok. Ha a rendőrség átveszi a felügyeletet, akkor világossá válik, a jogsértésnek következménye van, mindkét irányban”

– tette hozzá a fideszes politikus.

Olvasd tovább itt: www.origo.hu