Puzsér Róberték néma kiállásával folytatódik a Szőlő utcai borzalmak elleni tiltakozás

Puzsér Róberték néma kiállásával folytatódik a Szőlő utcai borzalmak elleni tiltakozás


Demonstráció a Szőlő utcai javítóintézet fiataljaiért (Fotó: Magyar Hang / György Zsombor)

Cikkünk frissül

Beszédek nélküli néma demonstrációval tiltakoztak Puzsér Róberték a Szőlő utcai javítóintézetben történt gyermekbántalmazások miatt vasárnap délután. Az eseményen mások mellett részt vett Juhász Péter volt politikus, jelenlegi youtuber, aki nyilvánosságra hozott egy felvételt, amin az látható, hogy az egyik javítóintézetben élő fiút brutálisan bántalmazzák, ami utána a héten a hatóságok is razziáztak az intézményben. Szintén ott volt Hadházy Ákos, illetve Jámbor András független parlamenti képviselők, de például a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének tagjai is elmentek. 

Puzsér a tüntetést megelőzően arról írt közösségi oldalán: „A nevelőotthonokban és javítóintézetekben tartott fiatalkorúak gyámja a magyar állam, úgyhogy az ő sorsukért, ha tetszik, ha nem, valamennyi magyar állampolgár felelős. (…) a rossz gyerekeket sem hagyhatjuk fizikailag bántalmazni, emberi mivoltukban megalázni, szexuálisan megrontani és prostituáltakként adni-venni”. Azt is kérte, hogy a résztvevők hozzanak magukkal adventi gyertyát vagy zárható mécsest meg egy támogató üzenetet az állami gondozásban és javítóintézetben élő gyerekeknek és fiataloknak – viszont pártjelvények ne legyenek jelen a rendezvényen, miután az pártsemleges.

Szombaton Magyar Péterék szervezésében is volt egy nagyobb demonstráció a gyerekek melletti kiállásként, erről itt írtunk.

Olvasd tovább itt: hang.hu