(Forrás: Facebook / Szent Imre Kórház)
Hosszú posztot tett ki a Facebookra hétfőn a Magyar Orvosi Kamara az újbudai Szent Imre Kórházban kialakult helyzetről, a kamara szerint ugyanis patthelyzet van az intézményben – adta hírül a Telex. A cikk szerint a MOK arra reagált, hogy szombaton Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő kitett egy kiszivárgott levelet a Facebook-oldalára, amelyben arról van szó, hogy gyakorlatilag az összes sürgősségi szakorvos felmondott a Szent Imrében, a kórháznak pedig csak 1,6 főállású szakorvosi kapacitása van, ami miatt december végéig és várhatóan januárban sem tudják ellátni az ügyeletet a sürgősségi osztályon. A kórház részben cáfolta a levelet, azt írták: a sürgősségi osztályt decembertől Xantus Gábor főorvos vezeti, s a kórház menedzsmentjével együtt „folyamatosan dolgozik a szakorvosi kihívások teljeskörű megoldásán”.
A MOK szerint a Szent Imre Kórházban kialakult helyzet azt mutatja, hogy a magyar egészségügy krónikus alulfinanszírozottsága csapdához vezetett, amiben az eladósodás és a működőképesség veszélyeztetése közül lehet választani. A kamara szerint megoldás nem született, a kórház vezetése szerintük megkísérelte hivatalosan lemondani a sürgősségi ellátást, hogy helyettük a betegek ellátására más intézményeket jelöljenek ki, de a MOK szerint ezt az OKFŐ nem engedélyezte.
„Jelenleg patthelyzet van, az osztály új osztályvezetővel, a sajtóban is megjelent, foghíjas beosztással, napról napra odakönyörgött műszakvezetőkkel működik, miközben a hírek szerint már bárhonnan felvennének műszakvezetőket 40 000Ft-os órabérrel is, csak működhessen az osztály. Mindeközben hivatalosan „a betegellátás zavartalan. A valóságot illetően bátran használjuk a fantáziánkat”, írta a kamara.
Olvasd tovább itt: hang.hu
