Elégedettek-e a „fővárosi átvilágítási szakértő” munkájával? Itt van Navracsicsék tárcájának válasza

Elégedettek-e a „fővárosi átvilágítási szakértő” munkájával? Itt van Navracsicsék tárcájának válasza


– A főváros átvilágítása Karácsony Gergely időhúzási kísérletei ellenére megfelelő ütem szerint halad – ezt válaszolta a Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) Parlamenti Államtitkársága a Magyar Hang megkeresésére.

Mint korábban megírtuk, súlyos anyagi helyzetbe került a főváros, miután bírálatuk szerint a kormány évek óta túlzott mértékű szolidaritási hozzájárulás befizetését várja el tőlük. Ez az idei évre odáig fajult, hogy már 89 milliárd forintot akart az állam behajtani Budapesttől. A főváros viszont eredetileg úgy fogadta el a 2025. évi költségvetését, hogy abban a számukra megszabott 89 milliárd helyett csak 51 milliárd forinttal kevesebb hozzájárulás befizetésével számoltak, mondván, azon felül nettó finanszírozói lennének az államnak, ráadásul ha akarnák sem lenne több pénzük erre. A városvezetés több alkalommal is leszögezte, a kormányzati elvonások miatti pénzhiánynak egy ponton akár az is a következménye lehet, hogy nem fogják tudni működtetni a tömegközlekedést. Hogy milyen lenne, ha ez megtörténne, azt Karácsony Gergelyék idén júniusban megmutatták, amikor is 10 percre leállították a teljes fővárosi tömegközlekedést. Ezután a kormány képviseletében Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Latorcai Csaba közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes tárgyalásba kezdett a fővárossal, ám a segítség feltételéül szabták, hogy egy újabb átvilágítás alá vessék Budapest gazdálkodását, hogy megnézzék, felelősen gazdálkodtak-e. A főváros ugyan jelezte, őket az Állami Számvevőszék (ÁSZ) számtalanszor átvilágította, sőt, ez jelenleg is történik, de elfogadták ezt, mondván nincs takargatnivalójuk, és nem azért kerültek nehéz anyagi helyzetbe, mert rossz gazdák lettek volna, hanem mert a kormány kivérezteti őket.

Lapunk az alábbi kérdéseket küldte a KTM-nek az ügyben: 

1. Hogyan áll a főváros átvilágítása? Milyen érdemi megállapításokat tett eddig ezzel kapcsolatban Domokos László?
2. Elégedettek-e Domokos László eddigi munkájával?
3. Meghosszabbítják-e Domokos László szerződését vagy december végéig be tudja fejezni a főváros átvilágítását? Ha meghosszabbítják, mennyi időre fog szólni ez a hosszabbítás?

Az államtitkárság a válaszát azzal folytatta: „azt azonban ki tudjuk jelenteni, hogy Karácsony Gergely részéről az adatszolgáltatás, az együttműködés és az átlátható működés hiánya egyértelműen fékezte a folyamatot. Domokos László eddig is jelezte: csak akkor tud felelős és megalapozott megállapításokat tenni, ha minden szükséges információ rendelkezésre áll – ezt a Főpolgármester minden erejével igyekezett szabotálni. Domokos László ugyanakkor a Kormány legutóbbi ülésén is beszámolt az eredményekről, meglátásai nagy segítséget nyújtottak a fővárosi önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló hitel nyújtásáról szóló törvényjavaslat kodifikációjakor”.

Szerintük mindez világosan mutatja, hogy „míg a kormány és a megbízott szakemberek a felelős gazdálkodás és a budapestiek érdekeit szem előtt tartva dolgoznak, addig Karácsony Gergely politikai túlélési stratégiája továbbra is az időhúzásra és a felelősség elkenésére épül. A főpolgármester számára nem az átláthatóság és az elszámoltathatóság a prioritás, hanem saját politikai kudarcának elfedése. A főváros pénzügyi helyzete azonban nem politikai játszma tárgya: Budapest működőképességének megőrzése közös érdek. Ennek érdekében a Kormány minden szükséges lépést megtesz, még akkor is, ha ezt a baloldali városvezetés folyamatos akadályozása mellett kell végrehajtani. Domokos László munkájának eredményei egyértelműen azt szolgálják, hogy a jövőben ne fordulhasson elő az a felelőtlen gazdálkodás, amely a fővárost a csőd szélére sodorta”.

Arra a tárca nem válaszolt, hogy meghosszabbítják-e Domokos december 31-én lejáró szerződését. Korábban a Népszava írt arról, hogy a szakértő havi bruttó 2,7 millió forintért végzi munkáját. 

Legutóbb egyébként a Kutya Párt listavezetője, Nagy Dávid futott bele véletlenül Domokos Lászlóba. Bár a politikus szerette volna a fővárosi átvilágítással kapcsolatos munkájáról kérdezni Domokost, ő azzal utasította vissza az érdeklődést, hogy nem közszereplő. Utóbbi állítás azért is volt meglepő, mert ő maga indított Facebook-oldalt munkája bemutatására. Érdekesség, hogy Domokos is azzal bírálta a városvezetést, hogy hátráltatják az átvilágítást, holott korábban még köszönte Karácsony Gergely jobbkezének, Kiss Ambrusnak, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatójának az együttműködését az ügyben. A főváros egyébként több mint 30 ezer oldalnyi, mintegy 21 gigabájtnyi dokumentumot küldött át az átvilágítási szakértőnek. 

Bírálták a segélyhitel ötletét

Ami a segélyhitel tervezetét illeti, az gyakorlatilag arra szolgálna, hogy ha fizetésképtelenné válik Budapest, akkor pénzt kölcsönözhessen a kormánytól a fővárosi dolgozók bérének kifizetéséhez, de a konstrukció feltételei homályosak. Például azt, hogy milyen kamatra kaphatnák meg ezt a segélyhitelt, a törvény nem részletezi, csak annyit ír, hogy arról külön határozatban dönt majd a kormány. Sőt, a törvény szerint Budapest fizetésképtelenségét még a fővárosi kormányhivatal is kimondhatja. 

A segélyhitel kapcsán a Magyar Hang korábban kérdezte Karácsony Gergely főpolgármestert. – Attól még, hogy a parlament elfogadja ezt a jogszabályt, az égvilágon semmi nem változik. Kinyitnak egy ajtót, amin nem fogunk bemenni – válaszolta akkor lapunknak. Kifejtette, nem látja, hogy bármi előnye származna a fővárosnak abból, hogy felvegyen egy olyan konstrukciót, aminek kamatát és futamidejét és feltételeit a kormány állapítja meg. Főleg úgy, hogy hitelt felvenni a bankoktól is tudnak kiszámítható és transzparens módon, a már jelenleg is meglévő együttműködések alapján. Felvetettük, hogy mi történik akkor, ha a törvényjavaslatot elfogadják, és ez alapján a kormányhivatal mondja ki, hogy fizetésképtelen Budapest – így kormányzati hitelfelvételre kényszerítve a fővárost. Karácsony Gergely szerint viszont a törvényjavaslat ezen az ágon „teljesen értelmezhetetlen”. – A kormányhivatal majd kötelezi a BKV-t, hogy vegyen fel hitelt, aminek a kormány állapítja meg a feltételeit? Ez nyilvánvalóan egy pánikreakció. Valószínűleg összehívták a kormány három legrosszabb jogászát, akik éjszaka megszültek egy politikai terméket, és ebből ez született. Ez végrehajthatatlan”.

Érdekesség, hogy a segélyhitelről szóló törvényt éppen szerdán, december 17-én szavazhatja meg a parlament, pont aznap, amikor a Fővárosi Közgyűlés is ülésezik. 

Olvasd tovább itt: hang.hu