Magyar Péter a Péterfy Sándor Utcai Kórházban (Forrás: Magyar Péter/Facebook)
A Péterfy Sándor Utcai Kórházban járt Magyar Péter, hogy ellenőrizze, van-e a mosdókban kézfertőtlenítő vagy éppen WC-papír. Több helyiségbe is bement, mindezt pedig egy videón is megörökítette. Az első mosdóban, ahová bement, se fertőtlenítőt, se szappant nem talált, üresek voltak a tartályok, ahogy a kéztörlőé is. Több WC-be is benyitott, bár az egyiket nem mutatta meg arra hivatkozva, hogy az „koszos”. Egy másik emeleten is próbálkozott, fertőtlenítőt és WC-papírt ott sem talált, de – mint fogalmazott – „legalább tiszta” és a csap is működött, abból még meleg víz is folyt.
A felvételen az is látszik, ahogy egy vélhetően biztonsági őrnek beszél arról, hogy az ombudsman egy korábbi állásfoglalása alapján közérdekből nyilvános egy egészségügyi intézményben felvételeket készíteni, azzal a kitétellel, hogy a dolgozók és betegek nem látszódhatnak.
– Várom Takács Péter messenger üzenetét… – zárta bejegyzését, utalva arra, hogy korábban egy kisgyerekes apuka éppen a Péterfyben elromlott fűtés miatt panaszkodott az egészségügyi államtitkárnak, aki trágár szavak kíséretében olyanokkal válaszolt, mint hogy: „Hidd el, nem direkt szopatjuk a kisgyerekes családokat.”
Olvasd tovább itt: hang.hu
