A sajtót kórházakból kitiltó kormány államtitkára megalázónak tartja, hogy ha egy szakember nem nyil…

A sajtót kórházakból kitiltó kormány államtitkára megalázónak tartja, hogy ha egy szakember nem nyil…



Hát ki aláz meg így egy orvost vagy egy ügyvédet? – tette fel a kérdést méltatlankodva Takács Péter az Igazság Órája című Youtube-műsorban azzal kapcsolatban, hogy a Tisza Párt jelöltjei az előválasztás időszakában központi utasítás alapján válasz helyett minden újságírói kérdést a párt sajtóosztályához irányítottak.

Az egészségügyi államtitkár kedden által saját közösségi oldalán külön, a beszélgetés egészéből kiemelve is megosztott kifakadást az teszi igazán zavarba ejtővé, hogy éppen az Orbán-kormányok érték el, hogy az állami egészségügy dolgozói, köztük az orvosok is, csak név nélkül merjenek a sajtónak nyilatkozni, míg a kórházakból a koronavírus-járványra hivatkozva tiltották ki a sajtót, ami miatt hiába tiltakozott több tucat újság és portál.

Miután Takács Péter elmondta, hogy szerinte mennyire megalázó lehet egy orvos vagy bármelyik értelmes ember számára, ha egy mikrofont tartanak elé és megkérdezik valamiről, arra csak a sajtóosztály elérhetőségét mondhatja, gyorsan azt is leszögezte, hogy

Én nem bírnám, tehát nekem Pintér Sándor megtiltaná, hogy nem mondhatnék mást, mint hogy press@bm.gov.hu, hát komolyan: aznap megköszönném a munkát a Belügyminisztériumban. Ne vicceljünk!

Az államtitkár közlési szabadságához újabban tényleg kétség sem fér, ugyanis miután egy apuka azzal írt rá messengeren, hogy a kisfiát egy fűtetlen budapesti kórházban kabátban ülő orvosok vizsgálták meg, bazmegolva válaszolt neki, egyúttal le is hülyézve a kórházi állapotokon megdöbbent állampolgárt. „Sajnos, ez ilyen. Hidd el, nem direkt szopatjuk a kisgyerekes családokat” – apellált akkor a maga módján Takács Péter az éppen durván kiosztott apuka jóhiszeműségére is. Később az üzenetváltásban használt stílusa miatt elnézést kért, de leszögezte, hogy az írtak tartalmát továbbra is vállalja.

(Nyitókép fotó: Józan Ész / Youtube)

Olvasd tovább itt: hvg.hu