Putyin megnyugtatta Orbán Viktort, hogy ha jól szavaz, nem esik bántódása

Putyin megnyugtatta Orbán Viktort, hogy ha jól szavaz, nem esik bántódása



Orbán Viktor kedden este elindult Brüsszelbe, hogy részt vegyen a szerdán kezdődő EU-csúcson. A honvédségi repülőgépen vele tartott a kormánypropaganda színe-java, akiknek megint tartott privát tájékoztatót a gépen. Deák Dániel, a Megafon munkatársa, szakértő volt közülük a legszorgalmasabb, már út közben beszámolót pötyögött a közösségi oldalára.

Ebből derült ki, hogy Orbán Viktor elmondása szerint az EU-csúcs előtt levélben kért tájékoztatást az orosz elnöktől, hogy milyen válaszlépést tervez tenni, ha az EU hozzányúl a befagyasztott orosz vagyonokhoz, és figyelik-e, hogy ki hogy szavaz. Orbán szerint Putyin azt válaszolta, hogy erőteljes válaszlépést adnak majd, de figyelembe veszik, hogy ki hogy szavazott. A miniszterelnök biztosította a gép utasait arról, hogy ő nem támogatja a lépést, mert azt az eszkaláció újabb lépésének tekinti.

Szijjártó Péter külügyminiszter már korábban megérkezett Brüsszelbe, és napközben már részletesen beszélt a magyar kormány álláspontjáról, és ő is elmondta, hogy előre puhatolóztak Vlagyimir Putyinnál.

Orbán Viktor a repülőgépen a fontos dolgok mellett arról is beszélt, hogy a csokoládé a legjobb Brüsszelben, meg eljönni onnan.

Partnereinktől

Kövess minket Facebookon is!

További élő árfolyamok!

Olvasd tovább itt: telex.hu