Katonás rend, jutalom csak személyesen az igazgatótól – kikerült a Szőlő utcai javítóintézet háziren…

Katonás rend, jutalom csak személyesen az igazgatótól – kikerült a Szőlő utcai javítóintézet háziren…



„Testi kényszerként megfogás, lefogás, ellökés, elvezetés, önvédelmi fogás alkalmazható” – ez áll a Szőlő utcai javítóintézet 2023-ban elfogadott, a Telex információi szerint azóta is érvényes házirendjében, amely a lap birtokába jutott. A dokumentum szerint a „növendék jogosult személyisége és emberi méltósága tiszteletben tartására, a fizikai és lelki erőszakkal szembeni védelemre”.

A dokumentumot a többek között kényszermunkával és emberkereskedelemmel vádolt egykori igazgató, Juhász Péter Pál írta alá. A házirend testi fenyítésről mint alkalmazható büntetésről nem ír, a testi kényszer alkalmazását pedig csak akkor lehet alkalmazni bent a fiatalok ellen, ha például bárkinek az életét, testi épségét, a javítóintézet rendjét, biztonságát veszélyeztetik, esetleg meg akarnak szökni az intézetből. Testi kényszert csak „az ehhez szükséges kiegészítő képzésben részesült vagy megfelelő szakirányú képesítéssel rendelkező javítóintézeti rendész alkalmazhat”.

A dokumentum 26 pontban felsorolja, mi sérti az intézet házirendjét, ebben többek között olyanok szerepelnek, mint ha valaki „elhanyagolja a borotválkozást”, „a személyi higiéniája bírálatra ad okot” vagy „házi feladatát nem készíti el, felkészületlenül megy iskolába”.

A szabályzat a fegyelmezetlenségek három szintjéről ír:

kisebb mulasztások, fegyelmezetlenségek, amelyek „pedagógiai eszközökkel, praktikákkal kezelhetők”;„súlyosabb vagy visszatérő jelleggel előforduló fegyelmezetlenségek, kötelezettségszegések”; valamintaz akár a büntető törvénykönyvet is sértő „fegyelmezetlenségek, kötelezettségszegések”, például a társak sanyargatása, alkohol vagy drog becsempészése, vagy ha valaki „megengedhetetlen módon bírálja a kapott feladatokat, nevelői intézkedéseket”.

Az első két kategóriáért legfeljebb írásbeli megrovás jár, a harmadik esetben azonban akár jutalommegvonással és a társas programokból való kizárással is büntethetik az illetőt. A jutalmazásról külön rendelkezik a házirend, ebből az is kiderül, hogy tárgyi jutalmat csak személyesen az igazgató – azaz a dokumentum elfogadása idején Juhász Péter Pál, majd az őt követő Kovács-Buna Károly – adhat a növendékeknek.

Az intézet házirendje szigorú, szinte katonás viselkedést követel meg a növendékektől a felnőttek jelenlétében: még azt is csak engedéllyel tehetik meg, hogy elsétáljanak egy felnőtt mellett. Emellett vigyázzállásba kell állniuk, ha egy felnőtt megszólítja őket, és ketten vagy többen csak alakzatban, vezényszavakra közlekedhetnek az intézet területén.

A Szőlő utcai javítóintézet előbb a korábbi igazgatóval, Juhász Péter Pállal kapcsolatos vádak miatt került a figyelem középpontjába, az ügyben azóta már hét gyanúsítottat is letartóztattak. Nemrég pedig az váltott ki nagy felháborodást, hogy előkerült több korábbi videó, amelyeken a később megbízott igazgatóként Juhász helyére kerülő Kovács-Buna Károly bántalmazza a növendékeket. Kovács-Buna azóta lemondott, és őt is letartóztatták.

A hétvégén két nagy tüntetést is tartottak a Szőlő utcai botránnyal, valamint az állami intézményekben gondozott gyermekek védelmével kapcsolatban: szombaton Magyar Péter, vasárnap pedig Puzsér Róbert szervezett demonstrációt.

Nyitókép: Fiatalkorú elítélt a Szőlő utcai javítóintézet ablakában Puzsér Róbert tüntetésén 2025. december 14-én. Fotó: Cabrera Martin

Olvasd tovább itt: hvg.hu