
Tárgyalás alatt lesz ezen a mostani csúcson az Európai Unió következő hétéves költségvetése. És a gazdák azt látják, jól látják, hogy megkurtítják az ő pénzüket. Tehát az Európai Unió mezőgazdaságra, vidékre jóval kevesebb pénzt akar fordítani a következő hét évben, mint amit eddig költött – mondta el Orbán Viktor Facebook-videójában.
Orbán Viktor: Az Európai Unióban a jog uralma helyére a bürokraták uralma lép
Fotó: Facebbok/Orbán Viktor
A miniszterelnök kifejtette,
ami korábban támogatott volt, vidékfejlesztés, fölzárkóztatás, agrárium, az kevesebb marad, ezért jönnek a gazdák, és azt mondják, hogy arról szó sem lehet,
lehet, hogy vannak új célok, „akkor szerezzetek rá pénzt, vagy dobjatok össze erre külön pénzt.”
Orbán Viktor: Agrártiltakozási hullám jön
Orbán Viktor azt is hozzátette, lehet, hogy kell Ukrajnának is pénzt adni – ezt vitatja –, de még ezt gondolhatják is, de semmiképpen nem a parasztok zsebéből.
Tehát itt egy nagyon komoly, több éven át tartó agrártiltakozás hullámnak a nyitó eseménye lesz”
– mutatott rá a miniszterelnök.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
