
Lapunk arról értesült, hogy az Európai Bizottság elé került a helyi önazonosság védelméről szóló törvény. Ennek egyik oka, hogy az ellenzék politikai köreihez kötődő Roma Parlament panasszal fordult az uniós testülethez idén november elején.
Az ellenzéki pártok és a hozzájuk köthető civil szervezetek már hónapok óta támadják a helyi önazonosság védelméről szóló törvény miatt a kormányt. Az Origo információi szerint ebbe a sorba állhat most be Brüsszel azzal, hogy nem elsősorban a törvényt, hanem az elmúlt hónapokban elfogadott önkormányzati rendeleteket vizsgálná az ellenzék céljai érdekében. Fotó: DURSUN AYDEMIR / ANADOLUAz ellenzék köreihez kötődő lapok és balliberális roma szervezetek is kampányt kezdtek az önazonossági törvény ellen
A tét nem kicsi, hiszen a civilek azonnal kötelezettségszegési eljárást kértek a magyar kormánnyal szemben. Tették mindezt annak ellenére: úgy fordultak az Európai Bizottsághoz, hogy egyetlen olyan esetet sem tudtak bizonyítékként felmutatni, amivel a vádjaikat alátámaszthatták volna.
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium illetékesei lapunknak már akkor jelezték, különösen furcsa, hogy:
egyetlen roma civil szervezet sem vett részt a törvény társadalmi vitájában, hanem egyből Brüsszelhez fordultak, és mindenféle vizsgálat nélkül azonnal eljárást kezdeményeztek.
Volt előszele ennek a lépésnek, hiszen Karácsony Gergely szeptember végén a VIII. kerületi II. János Pál pápa téren egy tüntetésen úgy fogalmazott: szégyelli magát azért, hogy ma az önkormányzatok váltak “a hétköznapi fasizmus helyszíneivé”. A főpolgármester a törvény, és a törvény alapján meghozott rendeletek visszavonását követelte, ami azért volt kifejezetten érdekes, mert akkor Budapesten még egyetlen kerületben sem fogadtak el önazonossági jogszabályokat. Azokon a vidéki településeken viszont, ahol már volt elfogadott rendelet, senki nem tiltakozott ellene.
Korábban írtunk arról, hogy ellenzéki lapok és balliberális roma szervezetek is kampányt kezdtek az önazonossági törvény ellen, amelynek egyik főeleme, hogy romaellenesnek állítják be a jogszabályt, ami lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy feltételhez kössék a településre való beköltözést. A kampányt Horváth Aladár, korábbi SZDSZ-es országgyűlési képviselőhöz köthető Roma Sajtóközpont kezdte, amely elsőként tette térképre, hogy véleményük szerint mely településeken lépett életbe olyan rendelkezés, amely korlátozná a romák betelepülését.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
