“Tisztázó megbeszéléseket folytatunk, hogy valójában miről szól ez” – így reagált Orbán Viktor Brüsszelben az RTL kérdésére azzal kapcsolatban, hogyan látja azt, hogy Szlovákiában törvénybe foglalták: nem lehet tagadni a Benes-dekrétumok jogszerűségét, aki mégis ezt teszi, azt akár börtönbüntetéssel is sújthatják.
A miniszterelnök, aki a Nyugat-Balkán-csúcs előtt nyilatkozott újságíróknak, kifejtette: „A magyar jog nyelvén nem értelmezhető a dolog. Nem lehet megkérdőjelezni valamit, a magyar jogban ilyet nem ismerünk. Egy esetben van ilyesmi, az a holokauszttagadás tilalma, de egyébként a Benes-dekrétumok létezését senki nem tagadja, arról folyik a vita, hogy jó-e, hogy van, így kell-e maradnia, lehet-e rajta változtatni. Én azt gondolom, hogy tisztáznunk kell először is, hogy pontosan miről is van szó. A felvidéki magyarokkal is kapcsolatban vagyunk ezzel kapcsolatban” – fogalmazott, arra a kérdésre pedig, hogy tárgyalnak-e erről Pozsonnyal, csak annyit vetett oda: tele a naptárunk, de biztosan.
Orbánnak egyébként nem kell messzire mennie, hiszen a brüsszeli csúcson – és a csütörtökön kezdődő Európai Tanácson – ő és Robert Fico szlovák miniszterelnök is ott ülnek a tárgyalóasztalnál. Más kérdés, hogy nem a magyar kormányfő lesz az, aki szlovák kollégáját élesen kritizálni fogja, hiszen az kevés szövetségesei egyike az uniós döntéshozatalban.
Orbán a rövid tájékoztatón beszélt a befagyasztott orosz vagyonról szóló döntésekről is. „Történelmi hibának” nevezte, hogy a szankciókról szóló, eddig féléves időtartamra szóló döntést ezután határozatlan időre, ráadásul az egyhangúság helyett többségi döntéshozatallal lehet megerősíteni, aminek szerinte „nagyon komoly következményei lesznek”. „Nyilvánvaló a justizmord, egy nyílt jogsértéssel van dolgunk, egy olyan szakaszát használják az alapszerződésnek, amelynek semmi köze ehhez a helyzethez. Ilyet szoktunk csinálni tagállamokban is, de ez nyílt jogsértés, bíróságokon az ilyen pozíciót nem lehet megvédeni, az unió azonban rálépett erre a nagyon veszélyes ösvényre, és innentől kezdve ki van nyitva a kérdés: ha egyszer megsérthették a jogot, kikerülhették a tagállamokat, megtehetik máskor is” – fejtegette.
Orbán szerint hasonló dolog történik a Mercosur esetében is, ahol a „brüsszeli bürokraták” a tagállamok döntéseit és jogait megkerülve kívánják aláírni a dél-amerikai a megállapodást. Hogy Orbán itt mire gondolt, nem igazán világos, hiszen a megállapodás részletei és feltételei jól ismertek. A tervek szerint a két részből álló megállapodás általános részét Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke írja alá 20-án Brazíliában, de csak abban az esetben, ha előzetesen arra a tagállamok szakminiszterei áldásukat adják. Ezt egyelőre nem lehet biztosra venni – azt viszont igen, hogy ez nem egyhangúságot igénylő folyamat, hanem minősített többséget igényelt eddig is, most is.
A magyar miniszterelnök mindenesetre itt már belelendült, és úgy folytatta, a kérdés az, képesek lesznek-e a tagállamok „megfékezni Brüsszelt”. Ezek után már a jól ismert szöveg jött a brüsszeli „bűnökről”. „Olyan vezetési hibák történtek az elmúlt időszakban, olyan zsákutcába vezették be az Európai Uniót, az európai tagállamokat, amiről már nem vitatkozni kell, hanem lassan rá kell mutatnia egy felelősre. Nézzük az európai gazdaságot!
Amikor Von der Leyen hivatalba lépett, ez egy versenyképes régió volt. Szó se volt háborúról, ez egy békeprojekt volt. Valakik felelősek azért, hogy ide jutottunk”
– fogalmazott.
Ami az orosz energiáról való leválást illeti, a Portfolio kérdésére Orbán azt fejtette ki, hogy a diverzifikálás jó dolog, de „sose fogunk elfogadni egy olyan döntést, hogy bármilyen energiaforrásról leváljunk. Levágjuk magunkat az egyik legbőségesebb és legolcsóbb forrásról? Értelmetlen, gazdaságilag irracionális. De venni kell mástól is, sőt, nem csak veszünk olajat és gázt, de egész mezőket veszünk. Magyarország egy olyan történelmi korszakába lépett, hogy a saját energiakitettségünkre nem csak úgy válaszolunk, hogy egyes országoktól veszünk és diverzifikálunk. Ezt folytatni fogjuk.”
Orbán magyar és angol nyelvű válaszaiban is beszélt újságírók előtt arról a tervről, amit először kora délután dobott be, miszerint az Európai Bizottság visszalépett eddigi terveitől és a háttérben egyeztetések folynak, csütörtökre pedig „leveszik az asztalról” a befagyasztott orosz vagyon felhasználását az Ukrajnának nyújtott forrásoknál. Hogy miről lehet szó, ebben a cikkben próbáltuk megfejteni délután:
Arra pedig, hogy mit is kellene tennie az EU-nak, jött egy kis ajándék Donald Trump amerikai elnök számára: „Az egész stratégiát, ami egy elhibázott stratégia, a háborút támogató stratégiát tegyük félre, csináljunk egy hátraarcot, jöjjünk ki ebből a zsákutcából és kezdjünk el végre a békepolitikát. Ezt úgy lehet a legjobban tenni, ha beállunk az Egyesült Államok elnöke mögé és azt mondjuk, hogy most egyetlen dolgunk van, hogy sikerhez segítsük hozzá az Egyesült Államok elnökét, hogy megteremtse a békét.”
Olvasd tovább itt: hvg.hu
