Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztériumi államtitkára a kormány által kezdeményezett rendkívüli ülésén 2025. december 17-én. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Nem ment el a Fidesz a csütörtök hajnalra tolt rendkívüli parlamenti ülésre, amit párbeszédes képviselők kezdeményezésére tűztek ki a Szőlő utcai visszaélések ügyében. Az ülés eredetileg szerda délután kezdődött volna, de ezt az előtte lévő ülés napirendi pontjainak elhúzásával későbbre tolták. Végül valamivel hajnali 2 előtt kezdődött és bő negyed óráig tartott, mert – amint az várható volt – a Fidesz távolmaradása miatt nem tudták elfogadni a napirendet. Jámbor András Facebook-posztja szerint a fideszes képviselők körülbelül hajnali fél 2 körül hagyták el az üléstermet. Az ellenzéki képviselők közül 23-an vettek részt az ülésen.
„Hajnali 3 óra múlt és haza is értem, miután a Fidesz eltolta a Szőlő utcáról szóló parlamenti vitát hajnali 2-re, majd nem jött be rá egyetlen fideszes képviselő sem. Így próbálták meg elsunnyogni. Éjszaka majd nem írja meg senki a politikai gyávaságukat, hogy újra nem vállaltak felelősséget a gyermekvédelemért!” – írta az ülés után a képviselő. Napirend előtt Jámbor András arról beszélt, már a Legfőbb Ügyészség is kimondta, hogy a Szőlő utcai ügynek van kiskorú sértettje. Felidézte az is, hogy a 2021-es ombudsmani jelentések szerint a gyermekvédelmi rendszerben élő gyerekek 21 százaléka szenvedett el bántalmazást. A DK-s Arató Gergely arra hívta fel a figyelmet, hogy semmit nem jelent a Fidesznek a gyermekek ügye vagy a gyermekvédelem, és még mindig vannak olyan ügyek, amiket nem vizsgáltak ki és amiknek utána fogunk járni. Dúró Dóra (Mi Hazánk) szerint a kormányoldal sunnyog a gyermekvédelmi témában, pedig egy ország várja, hogy a kormány vállalja a felelősséget és válaszoljon az égető kérdésekre.
Olvasd tovább itt: hang.hu
