A Tisza Párt mögött újra feltűnt Bokros Lajos

A Tisza Párt mögött újra feltűnt Bokros Lajos



A Tisza Párt mögött újra feltűnt Bokros Lajos
Átverték a lakosságot, elszabadultak az árak

A privatizációt annak idején azzal indokolták, hogy az állam rossz gazda, a költségvetési hiány magas, és a közművek eladása majd megoldja a problémákat. Ez nem történt meg.

2002 és 2006 között több mint 1400 milliárd forintnyi állami vagyon tűnt el, miközben a költségvetési hiány 6800 milliárd forinttal nőtt. A gázárak 2006-ban 30 százalékkal, a villamos energia díjai 10–14 százalékkal emelkedtek, majd a Gyurcsány-kormány idején az áremelések rendszeressé váltak.

A Tisza Párt programja kísérteties hasonlóságokat mutat Bokroséval (Forrás: Facebook)A Tisza Párt ugyanarra az útra lépne

A Bokros-féle gondolatok ma sem múltidéző elszólások. A Tisza Párt gazdasági elképzeléseiben több ponton megjelenik a közszolgáltatások privatizációja, ami logikusan magával hozná a rezsicsökkentés felszámolását is.

Magyar Péter korábban humbugnak nevezte a rezsicsökkentést, míg a párthoz köthető szakértők nyíltan beszélnek az energiaárak emelésének szükségességéről. 

A történelem azonban már megmutatta, hová vezet ez az út. Nem véletlen, hogy a rezsicsökkentést végül a második Orbán-kormány tudta bevezetni, miután visszavásárolta a stratégiai közművagyont. Bokros Lajos mostani szereplése egyértelmű üzenet: a Tisza Párt kész lenne elindítani egy, a Bokros-csomagra kísértetiesen hasonlító programot, melynek az árát ugyancsak a magyar emberek fizetnék meg.

Olvasd tovább itt: www.origo.hu