
Hátrányos helyzetű fiatalokat zsákmányolhatott ki az az 59 éves körözött férfi, aki ellen nemzetközi és európai elfogatóparancsot adott ki a rendőrség. Társát egy évvel ezelőtt fogták meg.
Hátrányos helyzetű fiatalokat zsákmányolhatott ki az 59 éves férfi
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya befolyási helyzetével visszaélve elkövetett emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja folytat nyomozást, amelynek eredményeként egy 27 éves férfit egy évvel ezelőtt őrizetbe vettek.
Visszaélt a fiatalok helyzetével a tettes
A nyomozás során beszerzett adatok alapján egy középkorú férfi is gyanúba került. Ő gyermekotthonokban nevelkedett fiatalkorúak és fiatal felnőttek kiszolgáltatottságát használhatta ki. Szállást és némi pénzt adott, amiért cserébe szexuális szolgáltatásokat várt el.
A budapesti nyomozók az 56 éves férfi ellen 2025 februárjában adtak ki elfogatóparancsot emberkereskedelem bűntett miatt. Miután felmerült, hogy elhagyta az országot, a BRFK kezdeményezésére a bíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot is kibocsátott.
A körözött férfit szeptemberben Hollandiában fogta el a helyi rendőrség, most adták át a magyar hatóságoknak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói december 18-án a Liszt Ferenc Repülőtéren várták, majd kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását – írja a rendőrség.
Olvasd tovább itt: ripost.hu
