Elindult a Tisza Párt gyermekvédelmi forródrótja

Elindult a Tisza Párt gyermekvédelmi forródrótja



Elindult a Tisza Párt gyermekvédelmi forródrótja a +36 1 445 0220-s telefonszámon – jelentette be Magyar Péter pártelnök a közösségi oldalán.

Magyar a segélyvonal létrehozásáról először kedden beszélt, amikor a Legyél a változás alapítvány önkénteseivel a III. kerületi Szilágyi Erzsébet Gyermekotthonhoz vitt ajándékokat. Akkor azt mondta, azért hozzák létre a forródrótot, mert gyerekek, áldozatok és gyermekvédelmi dolgozók is gyakran megkeresik mint európai parlamenti képviselőt.

Péter Magyar

Elindult a TISZA gyermekvédelmi forródrótja. Ahogy az utóbbi napokban kiderült, Orbán Viktorék pontosan tudták, hogy több ezer védtelen gyermeket bántalmaznak fizikailag és lelkileg a…

A politikus most azt írta: a hívásokat hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között fogadják az önkéntesként dolgozó gyermekvédelmi szakembereik, munkaidőn kívül pedig üzenetrögzítőn lehet üzenetet hagyni.

„Jövő áprilisban a TISZA átveszi a kormányzás felelősségét. Addig is igyekszünk gyermekvédelmi szakemberekkel segítséget nyújtani a jelenlegi és korábbi áldozatoknak” – fogalmazott Magyar Péter.

Nyitókép: Fazekas István

Olvasd tovább itt: hvg.hu