A budapesti tömegközlekedésen fog szólni: „a kormány bliccel”

A budapesti tömegközlekedésen fog szólni: „a kormány bliccel”


Karácsony Gergely (Fotó: Karácsony Gergely / Facebook)

Karácsony Gergely ismét ahhoz a fegyverhez nyúl, hogy állításait a fővárosi járatokon visszhangozzák, ezért a budapesti tömegközlekedés utasai azt hallhatják hamarosan: „a kormány bliccel”. Szombati Facebook-videójában beszélt erről a főpolgármester, aki szerint hiába törvény és ígéret, a kormány továbbra sem fizette ki a tömegközlekedésre járó 12 miliárd forintot. Pedig korábban Gulyás Gergely is azt mondta a kormányinfón, hogy ez jár Budapestnek, Szentkirályi Alexandra pedig azt írta, húszmilliárdos támogatást kap a kormánytól a főváros.

A főpolgármester azt mondta, a kifizetés elengedhetetlen ahhoz, hogy a főváros le tudja zárni az évet és elkezdeni a következőt. Úgy gondolja, miután a közösségi közlekedés hangosbemondóiból fog szólni, hogy a kormány bliccel, gyorsan fizetnek majd. Korábban egyébként azt is elképzelhetőnek tartották, hogy valamiképp korlátozni kell majd a közösségi közlekedést.

Eddig október-november körül jött levél a minisztériumtól, de most már lassan decembernek is vége. „Az állam tulajdonképpen egy fillért nem tesz bele abba, hogy Magyarország legnagyobb közlekedési rendszere működjön nap mint nap” – jelentette ki Karácsony Gergely.

Olvasd tovább itt: hang.hu