„Szeged rendszerváltást akar” – évzáró nagygyűlést tartott a Tisza Párt Szegeden 

„Szeged rendszerváltást akar” – évzáró nagygyűlést tartott a Tisza Párt Szegeden 


A Csongrád megyei tiszás képviselőjelöltek (Fotó: Horváth Attila/Magyar Hang)

Győr, Nyíregyháza és Kecskemét után ismét egyazon napon szervezett gyűlést a Fidesz (pontosabban a Digitális Polgári Körök) és a Tisza Párt. A helyszín ezúttal a régóta ellenzéki többségű Szeged volt. Itt már a 2024-es EP-választások szavazatai alapján is vezetett a Tisza, akkor 38-30 volt a Szegeden leadott szavazatok százalékos aránya, ez a különbség pedig a Tisza erősödése és a többi ellenzéki formáció eltűnése okán feltehetően azóta is jelentősen nőtt.

Az események előzetesen a már szokásosnak mondható séma szerint alakultak. A DPK „háborúellenes gyűlése” délelőtt, zárt körben, ezúttal a Pick Arénában zajlott. Az aréna környékét már az eseményt megelőző napon, pénteken lezárták, illetve ezzel egyidőben a Szeged.hu információi szerint a belügyminisztérium dolgozói ideiglenes kamerákat telepítettek a Tisza rendezvényének helyszínéül szolgáló Széchényi térre.

Magyar Péter nem először járt Szegeden a politikai berobbanásának kezdete óta. Először az EP-választásokat megelőzően tartott gyűlést a megtelt Dóm téren, majd 2025 tavaszán két hónapon belül kétszer is, a Széchenyi téren és a Klauzál téren is mondott beszédet, nyár végén pedig a Móra Ferenc Múzeum előtt szólalt fel.

A megelőző szegedi gyűlésekhez képest talán erre a decemberi alkalomra volt tapasztalható a legnagyobb mozgósítás a Tisza részéről. Magyar Péter ezen a héten több posztjában is megemlítette a szegedi eseményt, a budapesti Nyugati pályaudvarról induló delegációjában pedig a párt több ismert vezető politikusa is vele tartott.

A szomszédos város, Hódmezővásárhely polgármestere, Márki-Zay Péter is a szegedi rendezvényen való résztvételre buzdította követőit és a helyieket.

A gyűlés kezdete előtt több sátrat is felállítottak a téren a Tisza Párt aktivistái. Az eddigi helyszínekről megszokott melegedő sátort is installálták, amelyben az idősebb szimpatizánsok kényelmesebb körülmények mellett tudták figyelemmel követni a kivetített beszédeket.

A Tisza-szigetek a tér oldalán helyet foglaló sátrakban általuk készített zsíros kenyereket, mézeskalácsot és forró italokat is osztottak a megjelenteknek, a gyülekezéshez pedig karácsonyi zenéket játszottak a hangszórók.

Ezzel párhuzamosan adománygyűjtés is zajlott, amelyben a rászorulóknak gyűjtöttek tartós élelmiszert karácsonyra.

Borbély Alexandra Szegeden (Fotó: Horváth Attila/Magyar Hang)

A Széchenyi téren a színpad előtti rész a 14 óra utáni kezdésre megtelt, a tér szélén található Vásárhelyi Pált és Tisza Lajost ábrázoló szobrok talapzatáról is sokan figyeltek. Magyar Péter a megszokott rituálé szerint a tömegen keresztül közelítette meg a színpadot, mellette Strompová Viktória felvidéki származású képviselőjelölttel (akit a napokban Lázár János leszlovákozott). Annak a Nélküled című számnak a taktusairaé rkeztek, amely a felvidéki magyarság első számú focicsapatának, a dunaszerdahelyi DAC-nak az indulója. Az első felszólaló, Radnai Márk, a Tisza alelnöke is Lázár János mondatait és a határontúli (elsősorban a felvidéki) magyarok melletti kiállást emelte ki.

KM
2025. december 20.

Magyar Péter: Szeged a Tisza egyik fővárosa

A „leszlovákozott” felvidéki Strompová Viktória is felszólalt a Tisza Párt szegedi rendezvényén, nem sokkal azután, hogy Orbán Viktor és Lázár János különleges lázárinfót tartott.

A Tisza láthatóan a Lázár János mondatai elleni kiállást helyezte a középpontba. Felszólalt Borbély Alexandra felvidéki származású, Jászai-díjas színész, valamint Lázár mondatainak célpontja, Strompová Viktória képviselőjelölt is. Felszólalásában Lázár Jánoshoz intézett beszédet, a kassai születésű író, Márai Sándor mondatait is idézve.

A színpadra szólították a megye négy tiszás képviselőjelöltjét is. A szegedi jelöltek közül Stumpf Péter Bence, az SZTE politológiai tanszékének oktatója beszélt először, akinek személyében a szegedi jogi kar jelenlévő hallgatói közül többen is felismerhették tanárukat. Stumpf felszólalásában elmondta, hogy „Szeged rendszerváltást akar”, és kiemelte, hogy 2026-ban „sok év kitartó ellenzékiség után Szeged végre kormányra fog kerülni”.

Az ő körzete számít a legkönnyebbnek a csongrádiak közül a Tisza számára. Itt már 2022-ben is az ellenzék tudott győzni, és ugyan az inkumbens képviselő, az MSZP-s Szabó Sándor már bejelentette újraindulását, ezzel együtt is a tiszás jelöltnek áll a zászló a belvárosi kerületben. Egyrészt már a 2024-es EP választáson 39-28 arányban nyert itt Tisza, amely előny minden tendencia szerint azóta tovább nőtt, másrészt a szegedi polgármester, Botka László bejelentése után (amelyben kiállt a Tisza szegedi jelöltjei mellett) feltehetőleg a maradék baloldali szavazó nagy része is átsorolt a Tisza és Stumpf mögé.

Gajda Attila, a Szeged központú 2-es körzet vajdasági származású jelöltje is reflektált Lázár mondataira, kiemelve, hogy Vucic, Fico és Simion személyében is magyarellenes politikusokat támogat a kormánypárt. Megemlítette, hogy karácsony és húsvét után, „április idusán egy újabb nagy ünnepet, a megújulást fogjuk ünnepelni”.

Stumpf mellett Gajda is jó eséllyel indulhat az országgyűlési képviselői helyért. Ezt mutatja az a napokban megjelent, 21 Kutatóközpont által készített felmérés is, amely a Csongrád 2-es körzetet vizsgálta, amelyhez Szeged egyes részei mellett a környező települések is hozzátartoznak. Itt 2022-ben még a fideszes Mihálffy Béla tudott győzni, a friss kutatás szerint viszont jelenleg a Tisza jelöltje, Gajda Attila vezet 39-33 arányban a teljes népesség körében (Toroczkai Lászlónak mérnek még 14 százalékos támogatottságot). A felmérés eredményének következtében az eszerint 5 százalékon álló volt momentumos, Halász Noémi is visszalépett a jelöltségtől, támogatva ezzel az ellenzék „biztosabb győzelmét”.

A gyűlést, egyben az idei országjárást Magyar Péter beszéde zárta Szegeden, erről részletesebben itt olvashatnak.

 

Olvasd tovább itt: hang.hu