2015 májusában 50 millió, két és fél évvel később pedig további 450 millió forint állami támogatást utalt az akkor Lázár János vezette Miniszterelnökség a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközségnek (MAOIH) az Alma utcai szeretetotthon felújítására. A beruházás a mai napig nem kezdődött el, és úgy tűnik, a közeljövőben nem is lesz benne előrelépés – írja a 24.hu.
Az első részletet tervezési, előkészítési fázisra szánták, a nagyobb tételt pedig már a rekonstrukció második ütemére kapta a hitközség.
A XII. kerületi szeretetotthon 2015-ben zárt be, az épület felújítását Orbán Viktor miniszterelnök rendelte el kormányhatározatban a holokauszt 70. évfordulójához kapcsolódva. Akkor még „csak” 350 millió forintról volt szó.
Az eredeti támogatási szerződés szerint 2019 június végéig kellett volna elkészülnie a beruházásnak, később a felek 2022 december végére tolták a határidőt. Az állami támogatással a MAOIH-nak legkésőbb 2023 januárjáig el kellett volna számolnia, ezzel kapcsolatban a Transparency International korrupcióellenes civil szervezet nyújtott be közérdekű adatigényléseket. A szervezet a jogerős bírósági ítélet ellenére sem jutott hozzá a kért dokumentumokhoz, az ügyben sem a Miniszterelnökség, sem a projektet megöröklő Építési és Közlekedési Minisztérium nem válaszolt a 24.hu kérdéseire.
A szeretetotthon felújításával összefüggésben egy magánszemély sikkasztás gyanúja miatt tett feljelentést tavaly májusban, a nyomozás költségvetési csalás gyanúja miatt a rendőrségtől átkerült a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Az adóhatóság annyit közölt, hogy az ügyben „nincs nyilvánosságra hozható információ”.
A MAOIH jelenlegi elnöke, Keszler Gábor azt állítja, megállapodást kötöttek a tárcával és részletekben fizetik vissza az elődei által felvett támogatást, mégpedig kamatostul. Keszler azt mondta, a teher nagyságrendjét a MAOIH költségvetési realitásai alapján lehet csak értelmezni, mert egy egyszeri, jelentős visszafizetési kötelezettség intézményeik fenntartását közvetlenül és végzetesen veszélyeztetheti, beleértve olyan közösségi feladatokat is, amelyeket nem lehet leállítani.
Az ortodox hitközségi elnök hangsúlyozta, hogy a jelenlegi vezetésnek nincs szerepe az Alma utcai projekt meghiúsulásában, megörökölték a problémákat, a Miniszterelnökséggel még az ő kettővel korábbi elődje, Deblinger Eduard szerződött. Keszler úgy látja, az ügyben nem egyetlen pillanatnyi hiba történt, hanem hosszabb idő alatt halmozódó szakmai hiányosságok és végrehajtási problémák miatt nem történt előrelépés, ezekkel együtt úgy véli, nem történt bűncselekmény.
„Ez egy olyan távoli történet, amiről egyelőre nem tudok nyilatkozni. Az Alma utcai szeretetotthon 2015 óta nem funkcionál, már régen elvesztette az összes jogosítványát, az összes engedélyét ahhoz, hogy ez egy otthon legyen. A jelen helyzetünkben csacsiság lenne arról fantáziálni, hogy milyen szeretetotthont fogunk létrehozni” – válaszolt Keszler Gábor arra a kérdésre, mi lesz az intézmény sorsa.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
