Cseh Rózsa, lakiteleki lakos már évek óta minden adventkor kidíszíti a házát és annak környékét különféle égősorokkal és díszekkel, ám úgy tűnt, a hagyománynak idén vége szakad. Az önkormányzat ugyanis – egy harmadik fél bejelentése nyomán – felszólította a hölgyet, hogy távolítsa el a háza elé kihelyezett díszeket, mert azok balesetveszélyesek – írja a KecsUp.
Úgy tűnik, mégsem kell búcsút mondani a lakitelki látványosságnak, erről tanúskodik Cseh Róza Facebook-bejegyzése:
Örömmel tájékoztatunk mindenkit, aki valamilyen formában mellettünk állt így karácsony előtt ! A kültéren levő dekorációk elköltöztek a járdáról! Felhívnám a feljelentő figyelmét, hogy egyenetlen a járda, figyeljen oda, ha itt közlekedik! Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek.
A KecsUP Híreknek Madari Róbert, független polgármester elmondta, hogy maga a karácsonyi kivilágítás – a településen lakók örömére – évek óta működik, sőt a járdán is voltak korábban kihelyezve díszek. A probléma nem ezzel van, hanem hogy ezeknek a száma idén megnövekedett, így azok a magáningatlan előtti önkormányzati (köz)területen látványosan közlekedési akadályt képeznek és figyelemelterelést okoznak. A polgármester leszögezte, az önkormányzat egy harmadik fél bejelentése nyomán volt kénytelen lépni az ügyben, de a bírságolást szeretnék elkerülni.
Nyitókép Facebook / Cseh Róza
Olvasd tovább itt: hvg.hu
