Sulyok Tamás köztársasági elnök Óbudán járt, hogy a gyermekotthonként is funkcionáló Csalogány óvodában és iskolában ajándékokat adjon át, írja a 444. A portál munkatársai is a helyszínen voltak, hogy kérdéseket tegyenek fel a köztársasági elnöknek, de mint írják nem volt esélyük, „Sulyok a szolgálati BMW-vel, TEK-esek által védve behajtott az intézmény udvarára, majd bement az épületbe”.
Emlékeztetnek rá: a köztársasági elnök ajándékosztási akciója négy nappal azután történt, hogy több ezren tüntettek a Sándor palota előtt a Szőlő utcai botrány és a gyermekvédelemben tapasztalható állapotok miatt.
A Sándor palota sajtóosztályának munkatársa közölte a portállal, hogy a köztársasági elnök írásban hajlandó válaszolni a kérdéseikre. A 444 egyebek mellett megkérdezte azt is, hogy, hogy a köztársasági elnök feladatának érzi-e, hogy kiemelten foglalkozzon a gyermekvédelem ügyével?
A köztársasági elnök feladatát és jogállását az Alaptörvény pontosan meghatározza. Ez semmilyen szakpolitikai, hatósági, illetve igazságszolgáltatási hatáskör gyakorlásának lehetőségét nem biztosítja számára
– válaszolta Sulyok Tamás köztársasági elnök a sajtóosztályán keresztül.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
